Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Löffler Zsuzsanna író, a Móra Ferenc Múzeum régész-muzeológusa Narine Abgarjan Égből hullott három alma című művét ajánlja.

Sokszor kérdezik tőlem, hogyan lettem író. Erre mindannyiszor ugyanazt a választ adom: minden azzal kezdődött, hogy először megrögzött olvasó voltam. Ahogy megtanultam olvasni, onnantól kezdve nem volt megállás, mindent elolvastam, ami a kezem ügyébe került. Hála édesanyámnak, aki irodalmat tanít, és többet olvas, mint bárki, akit ismerek, volt is miből válogatnom – az otthonunk már gyermekkoromban is egy kisebb könyvtárra hasonlított. A körülöttem lévő rengeteg könyvnek köszönhetően terelgetni sem igen kellett, hogy mit olvassak – a mesék és ifjúsági regények után magamtól emeltem le a szépirodalmi köteteket a könyvespolcokról. Nincs mit szépíteni, irodalomfüggő lettem.

Afelől is érdeklődni szoktak, milyen típusú könyveket kedvelek. Erre rendszerint azt felelem, hogy a jó könyveket. Mert ami jó, az jó – műfajtól függetlenül. Ha mégis vallanom kellene, milyen művekkel szeretem múlatni az időmet, akkor azt mondanám, hogy leginkább azokat szeretem, amikben élni lehet: beszippantanak, függésben tartanak, és azonnal hiányozni kezdenek, ahogy a végükre értem; úgy letaglóznak, hogy napokig magamhoz sem térek, csak a mondanivalójukon gondolkozom.

Afelől is érdeklődni szoktak, milyen típusú könyveket kedvelek. Erre rendszerint azt felelem, hogy a jó könyveket. Mert ami jó, az jó – műfajtól függetlenül. Ha mégis vallanom kellene, milyen művekkel szeretem múlatni az időmet, akkor azt mondanám, hogy leginkább azokat szeretem, amikben élni lehet: beszippantanak, függésben tartanak, és azonnal hiányozni kezdenek, ahogy a végükre értem; úgy letaglóznak, hogy napokig magamhoz sem térek, csak a mondanivalójukon gondolkozom.

Az Égből hullott három alma Narine Abgarjan tollából egy ilyen történet. Az örmény származású orosz írónő egy képzeletbeli örmény falucska közel száz évét varázsolja elénk. A varázslatot szó szerint értem, hiszen a meseszerű történet azonnal magával ragadja az olvasót. Pedig korántsem egy idilli világot mutat be: a külvilágtól elzárt hegyi falu élete tele van szenvedéssel és fájdalommal, természeti csapások és háborúk nehezítik lakói mindennapjait, ám az a szeretet és gondoskodás, amivel az itt élő emberek a kisebb-nagyobb súrlódások ellenére egymás felé fordulnak, átsugárzik a könyv lapjain. Az örmény Száz év magányként szokták emlegetni, én megtoldanám azzal, hogy talán jobb is annál.

Az Égből hullott három alma azonnal a kedvenc könyveim közé került. Nem tudok mást mondani, mint hogy ez a könyv egyszerűen szép és szívet melengető. Minden sorát öröm volt olvasni.

Narine Abgarjan Égből hullott három alma című műve a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Karacs Rita gyermekkönyvíró, az RTL Klub és a Rádió 88 egykori műsorvezetője, a Tökmag buli rendezvénysorozat alapítója Janikovszky Éva Már iskolás vagyok című könyvét ajánlja.

A sokéves hírszerkesztés és hírolvasás miatt talán sokaknak meglepő lehet a választásom és a könyvajánlóm. Az elmúlt évek során azt vettem észre, hogy sokan azt hiszik – leginkább is azok, akik kevésbé ismernek –, hogy a komolyabb hangvételű, összetett, elgondolkodtató műveket részesítem előnyben. Valamilyen szinten igaz is, hiszen nagy kedvenceim az életrajzi kötetek. Gimiskoromtól rengeteg életrajzi regényt, kötetet olvastam, és azóta is szeretem ezt a műfajt.

Talán rácsodálkoznak, hogy a mesék birodalma és a gyermekirodalom könnyed világa is érdekelhet. Bevallom, ez nem volt mindig így, de a kisfiam megszületésével újra felfedeztem a gyermekkönyveket. Pici kora óta faltuk a meséket, én pedig újra találkozhattam azokkal az írókkal, akik ifjúkorom meghatározó szerzői voltak. Valahogy magától jött, hogy egyszer csak megszületett a gondolat bennem egy saját mesekönyv megírására, amely Masni és a szülinapi torta címmel az idén meg is jelenhetett.

Az egyik legnépszerűbb gyerekkönyvíró, Janikovszky Éva művét, a Már iskolás vagyok című könyvet ajánlom. Miért pont ezt a könyvet?

Valahogy úgy alakult az életünk, hogy a kisfiam az iskolakezdés előtt már egy évvel korábban megkapta az iskolatáskáját. Láttam rajta, milyen boldog és büszke, hogy iskolás lesz. A sulikezdés egyébként is egy meghatározó élmény a gyerekek életében. Hatalmas mérföldkő.

Akkor jutott eszembe Janikovszky Éva Már iskolás vagyok című könyve, melyben Pöszke a hatodik születésnapjára iskolatáskát kap, ám ő örökre óvodás akar maradni. Ráadásul a kisfiam mindig azt kérdezte tőlem, hogy jó-e iskolába járni. A könyvben a már iskolás Dani se tudott válaszolni a felnőttek kérdésére, hogy jó-e iskolába járni, mert van, amikor jó, és van, amikor rossz.

Biztos voltam benne, hogy felmerülő kérdéseire ez a könyv humorosan, játékosan ad választ. Így is lett. Janikovszky Éva írása egyszerűen imádnivaló. Minden iskolakezdő lurkónak és szüleinek jó szívvel ajánlom. Először közösen olvastuk a kisfiammal, aztán már csak ő egyedül. Nem is egyszer.

Janikovszky Éva humoros történetéből megismerhetjük, milyen érzésekkel búcsúznak a gyerekek az óvodától, és átélhetjük az iskoláskor csetlő-botló első lépéseit.

Janikovszky Éva könyveit ma már harmincöt nyelven olvassák. Műveiből ma is készülnek fordítások, sőt újrafordítások is. Az élő nyelv gyorsan változik. A klasszikus műveknek a szelleme maradandó.

Janikovszky Éva Már iskolás vagyok című könyve a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Szutorisz Szabolcs, a Grand Café munkatársa, a Törzsasztal Műhely programszervezője, a Tricikli irodalmi fesztivál egyik szegedi főszervezője Bodor Ádám Sinistra körzet című könyvét ajánlja.

Tizenhárom éve annak, hogy Borcan ezredes fekete esernyője, mint egy hatalmas denevér, először átrepült a fejem fölött – a sinistrai táj baljós jelei azóta sem hagynak nyugodni. Pedig akkoriban, tizennyolc évesen, érettségire készülve, aligha tulajdoníthattam komolyabb jelentőséget a hegyivadászok megfigyelése alatt veszteglő körzetlakók szűkszavúságának, ahogyan nemigen sejthettem azt sem, miért törnek a bélgázok olyan váratlanul elő ezekből a nyelveket keverő, bogárszagú, bundás, és még ki tudja, milyen népekből. Most, eltűnődve egy s más kérdéseken, azt gondolom, ha tizenhárom évvel ezelőtt, a magyar szóbeli érettségi napján Bodor Ádámot húztam volna ki a tételek közül, talán hamarabb megértettem volna ezt-azt a világ bizonyos dolgaiból. De, sajnos, nem őt húztam. Amolyan képzeletbeli helyreigazításként momentán mégis jó elképzelni, mi lett volna, ha; egy szigorú bizottság előtt ülök, örvénybe került kanalaik élesen karistolják a kávéscsészék peremét, miközben egyikőjük felteszi az ominózus kérdést, mi köze van a sinistrai lakosság abszurd ürítési kényszereinek a ki nem mondott szavakhoz.

 Persze, előbb-utóbb, ítélőbizottságok nélkül is kikerekedik a bodori metaforák sűrű fenyves erdeje. Második-harmadik olvasásra nemcsak a körzet domborzati térképe, az erőszak-apparátus identitássértő technikái, a Bodor-életrajz adataival való összeolvashatóság jegyei vagy a fő- és antihős, Andrej Bodor besározódásának (sítalp)nyomai világlanak ki egyre jobban, de a végletekig korlátozott, elállatiasodó karakterek belső indíttatásai is olvashatóvá válnak a szökési kísérletek különböző formáiban, a sorok között. Mondhatnám, szinte delejező hatással bír, ahogy egy-egy hasonlat, tájleíró jelenet vagy sejtelmes mozzanat hirtelen összefüggések mentén alakul jelentésessé.

És a tunguz nátha, egyesek szerint, a mai napig bokorról bokorra ugrál, jobb, ha tartunk tőle. Bár Coca Mavrodin ezredes, a dobrini hegyivadászok új parancsnoka a könyvben nem rendeli meg a védőoltásokat – melyekből nekünk manapság jut bőven –, a való élettől sem áll távol, hogy lassan mindenkit utolér a beteges viselkedés vádja, aki a néma beletörődésnek ellenszegülne. Bodor Ádám körzete nem helyhez és nem időhöz kötött. Ahogyan Elvira Spiridon combján az erek, úgy a Kolinda-erdő alatt bolyongó, történeteket ismételgető búvópatakok is többre utalnak a puszta látványnál.

Bodor Ádám Sinistra körzet című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.