Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Kokas Károly, eredetileg történész-irodalmár, ma már inkább könyvtári informatikus, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgató-helyettese Jaume Cabré Az én vétkem című regényét ajánlja.

Mondják, hogy még a hosszú életű embereknek sem igen adatik meg, hogy kb. 3000-3500 könyvnél többet elolvassanak. Mivel ez ijesztő igazság… erre két válaszom alakult ki az idők során: szorgalmasan igyekszem miden hasznos időmet könyvvel, könyvekkel tölteni, s jól válogatva. S azt mondom, hogy a könyvek egy részét nem kell elolvasni A-tól Z-ig, hogy valamit felszedjünk belőlük (s most nem a regényekre gondoltam), és nem árt, ha kifejlesztünk egy-két technikát arra, hogy gyors „könyvlenyomatokat” is be tudjunk szerezni egy-egy műről, teljes olvasás nélkül is.

Nem egy nagy és szépen összerakott polgári könyvtárral rendelkező értelmiségi családból származom, az olvasás nem elsősorban otthonról jött, bár édesanyám és apám kezében is láttam azért bőven könyvet, hanem az iskoláimból és remek tanítóimtól, tanáraimtól, meg értelmiségi-jellegű rokonságunkból. Én még az a generáció vagyok, aki Vernén nőtt fel. Apám mesébe illő módon (megtalálta egy kereskedő elveszett pénzét) még gyerekkorában hozzá jutott egy teljes és érintetlen Pallas Lexikonhoz. Egy vasládában hozta magával a falunkba. A padláson volt gyerekkoromban. Aztán amikor jöttek a „Verne Gyulák” sorra, annyi mindent nem tudtam, s annyi mindenről jó lett volna többet tudni… hogy 10-11 éves koromban rám bízták a ládát. Egy dunántúli kis faluban, 1970 táján volt egyszer egy kisfiú, akinek volt egy teljes „Pallas Lexikona”. Aztán a ládában még volt egy nagy Kogutowitz-atlasz is, kitűnő történelmi térképekkel. Ezek lettek bölcsességem első támaszai, a sok olvasmányban az eligazító iránytű. Szebb dolgot, mint a napfényes verandán kiterített lexikonkötetek, a régi atlasz mellett „Makacs Keraban”-t olvasva körbejárni a Fekete-tengert, ma sem igen tudnék elképzelni.

Aki annyira a könyvek világában él, mint én is, annak sok kedvenc könyve van, több száz valójában. Most mégis talán egy nem annyira ismert, de nagyszerű regényre hívnám fel a figyelmet. A kitűnő katalán író Jaume Cabré (*1947) Az én vétkem című nagyregényéről van szó. Egy könyvmolytárs az internetes Moly-ról nagyon fantáziadúsan és szellemesen azt írta róla: „Ezek a nagy, minőségi életregények a huszonnégy villás agancsú gímszarvasok a szépirodalom zöldellő erdejében.”

A főhőse egy könyv- és kéziratmániás kultúrtörténész, sőt filozófus a barcelonai egyetemről, aki akár virtuóz hegedűművész is lehetne… és hozzá a regényidő, ami legalább három emeletes: egy csodálatos cremonai hegedű történetébe ágyazva az apák és fiúk borzasztó és lelkesítő kapcsolata, a valódi szerelem megtalálásának rejtelmei, mindez az európai kultúrák bonyolult viszonyrendszerében ábrázolva, a történelem kataklizmáin át és átbotladozva.

Itt a középkor és barokk világ, aztán a második világháború nyomasztó évei úgy kapcsolódnak össze, hogy néha mondaton belül vált az író egyikről a másikra, ahogy az agyunk kapcsol egyik emlékről a másikra, mint Proustnál a madeleine sütemény zamatára… s közben a harc az emlékezet gyötrő biológiai elvesztésével. Gondolhatnánk, hogy egy nehezen olvasható, áthatolhatatlannak tűnő dzsungel lesz mindebből, de nem, Cabré szenzációs író, technikai értelemben is, s a katalán nyelvről a fordítás is kitűnő. Szerintem maradandó irodalmi élmény, bárkinek, de főként a kultúra, a könyvek s a zene szerelmeseinek.

Jaume Cabré Az én vétkem című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Mucsi Gergő az SZTE Bartók Béla Művészet Kar és a Király-König Péter Zenei AMI ütőhangszeres művésztanára, a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasa Jack London Martin Eden című regényét ajánlja.

Azt hiszem, az olvasás megmenthetné a világot.

Az emberiség óriási tudásanyagot halmozott fel, melyekhez – kis túlzással – bármelyikünk hozzáférhet. Persze, mindezek megismeréséhez nincs elég idő, de a korábbi generációk írásba foglalt mérhetetlen élettapasztalata, tudása, érzelmei, gondolatai mindig kétséget kizáróan meghatározóak mindannyiunk számára. Talán kicsit tudományosan, és távolról indítottam, de úgy érzem, ezek a gondolatok szorosan összefüggnek az általam ajánlott könyvvel is.

Az olvasáshoz fűződő viszonyom gyermekkoromban elég hullámzó volt. Nagyon szerettem olvasni a gyerekeknek szánt irodalomból, később azonban a figyelmem – és főleg az időm – a zenére és a hangszeres gyakorlásra koncentrálódott. Ez az egyetemi évek alatt változott meg drasztikusan, amikor is először találkoztam Jack London Martin Eden című regényével. Ettől kezdve faltam a könyveket, egyiket a másik után, szünet nélkül.

Jack London részben önéletrajzi ihletésű regénye pályája csúcsán, 1909-ben jelent meg. Főszereplője Martin Eden, a matróz, aki óriási személyiségfejlődésen megy keresztül; matrózból íróvá, a munkásosztályból a szellemi elit tagjává válik. Kezdetben a szerelem, és a megbecsülés iránti vágy, majd a fejlődés, tudás, kultúra iránti csillapíthatatlan szomjúság adták a hajtóerőt a főhősnek a szellemi és lelki változáshoz.

„Minden könyvnek minden egyes lapja ablak volt, amelyen át a tudás birodalmába vetett egy pillantást. Amit olvasott, alig csillapította kissé az éhségét, már új éhséget is keltett benne.”

A könyv olvasása közben mindez olyan hatással voltam rám, hogy úgy éreztem, egy percet sem szabad vesztegetnem, mindent el kell olvasnom. Engem is hajtott a kíváncsiság, a számos papírra vetett élet és történet átélése iránti vágy. Ekkoriban rengeteget olvastam, éreztem, minél többet olvasok, annál több leszek magam is. Aki sokat olvas, észreveheti magán a változásokat: a könyvekben fellelhető sok-sok nézőpont és gondolat széles és sokszínű rálátást ad az élet számos területére, és végeláthatatlan mélységekbe és magasságokba vezet be.

„[…] megtanulta, hogy semminek a végső értelmét nem ismerheti meg az ember, s a szépség is oly titokzatos, mint maga az élet, sőt még annál is titokzatosabb. Megtanulta azt is, hogy a szépség fonalai mindenütt összefonódnak az élet fonalaival […]”

Művészként úgy érzem, ezek a gondolatok nagyon fontosak, mert számomra azt jelentik: az igazi szépség (esztétikum) csak az élettel összefonódva tapasztalható meg. A művész tehát éljen, tapasztaljon, érezzen. A művészet – esetemben hangszeres játék – technikai fortélyain kívül az életet is „el kell sajátítani”, a jót és rosszat egyaránt meg kell élni. Az olvasás erre kínál nekünk lehetőséget: saját életünk hullámvölgyeinek megélése mellett bárkivé válhatunk, és betekinthetünk bárhová úgy, hogy közben magunk is fejlődünk, épülünk.

Ez az, amit ez a könyv megtanított nekem, és ezért az élményért nagyon hálás vagyok.

Jack London Martin Eden című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Szilágyi Bay Péter jogász, mezőgazdasági szakújságíró, a Nimród Vadászújság munkatársa és az Agro Jager News agrárszakértője Fekete István Gyeplő nélkül című regényét ajánlja.

Szegeden születtem 1981-ben. Édesanyám a rendőrségen dolgozott, de magyar-orosz szakos tanárként végzett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, én pedig az egyes gyakorlóban. Ma is jót mosolygok, amikor „véletlenül” elől hagyott egy ajándékba szánt könyvet. A nagyszüleim messze a református Tiszántúlon éltek és így, mi ketten együtt jártuk a várost. Rendszeresen beugrottunk Monostori Dezső bácsihoz, a Kárász utcai Antikváriumba. A rendőr fizetés sohasem volt „magas” és én el sem tudtam képzelni, hogy létezik más könyvesbolt is. Nekem a könyv egy mindig féltve őrzött, becses dolognak számított. Teljesen természetes volt, hogy egy könyvet többen forgatnak és arra mindenkinek vigyázni kell.

Gyerekként kifejezetten a kézikönyvek, a helyben használható könyvek és a lexikonok érdekeltek. Igazán felnőttfejjel értettem meg, miért is olyan nagy dolog a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár, ami nekünk, szegedieknek, ugye, csak, „a Somogyi”.

Tanárok sora tűnik fel előttem: Kozma Gyula legendás alakja, aki mindig öltönyben és nyakkendőben érkezett tanítani. Aztán Galántai Ferencné osztályfőnököm, magyar nyelv és irodalom tanárom, aki sokszor annyira feleslegesnek tartotta az osztályfőnöki órát, hogy inkább irodalmat vagy nyelvtant tanított. Kozma tanár úr olyan cseles fogásokat is bevetett, hogy meg-megmutatott egy könyvet, de hozzátette, hogy ehhez még kicsik vagyunk. Én a Téli berekkel jártam így.

Négy évtized és három egyetem után arra a kérdésére, hogy melyik a kedvenc könyvem, nagyon nehéz választ adni. Galántai tanárnőnek elsősorban a belbecs, de nekem akkor is, és most is nagyon fontos volt a borító. Talán ezért is választottunk olyan nehezen borítót a most megjelent könyvem, a Hubert, a vadászmanó címlapjára. Nagyon kedves óvodás könyvem volt a Cini-cini muzsika. Volt idő, hogy annyira szerettem volna olvasni, hogy miközben szavaltam a mondókákat, az ujjammal próbáltam mutatni, hol járunk – mókás lehetett. Abban is biztos vagyok, hogy sok jogász kollégám jó ideig maga előtt látta Pokol Béla Jogelmélet című könyvének egyszerű feliratát is. Aztán szépen lassan beköszöntött Ady Endre, József Attila, Radnóti Miklós, aztán nagyszalontai nagyapám, kiterjesztett szülőföldem miatt, Arany János.  „én uram isten! Csak rajta! hadd lám: mire megyünk ketten!” Aztán jöttek a népi írók Szabó Pál, Sinka István és még sokan mások. Nagyon szerettem Mikszáthot, Móricz Zsigmondot, de mégis Fekete István vált ki mind közül. Talán kereshető ez abban is, hogy a göllei falusi gyerek, a gazdatiszt köszön vissza műveiből és oly sok párhuzamot lehet felfedezni ma is a mezőgazdaság, az agrárium és a nagyvilág változásai között. Meg persze ő az az ember, aki nemcsak vadászik, hanem hallja, látja maga körül, csendes szemlélőként az erdőt. Számomra Fekete Istvánon keresztül nyílt ki a vadászati irodalom, ismertem meg először Kittenberger Kálmánt, aki valaha, – a számomra annyira kedves Nimród Vadászújság – főszerkesztője is lehetett. A sok kedvenc könyv közül talán most a legtöbbet mégis Fekete István Gyeplő nélkül című könyve jut eszembe. Azt hiszem, a két ünnep között újra elolvasom! Kellemes karácsonyi ünnepeket, eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánok!

Fekete István Gyeplő nélkül című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Száz Krisztina protokoll és rendezvényszervező referens Vámos Miklós Legközelebb majd sikerül című regényét ajánlja.

Kisgyermekként sokat nyaraltam a nagymamámnál falun az unokatestvéremmel. A számítógépet és internetet megelőző világban egyik kedvenc játékunk a boltososdi volt. Minden, amit találtunk, az általunk berendezett bolt készletévé vált. Így a szekrényben lévő olcsó könyvtár sorozat darabjai is. Akkor még csak a portékát jelentette és nem az olvasnivalót. (Most is őrzök néhány példányt ezekből a zseb méretű, puhakötéses könyvekből).

Emlékszem, hogy kisiskolásként ebéd után a Nők Lapja című újságból kellett felolvasnom a mesét a nagyinak. Akkor ez még nem volt élmény. Középiskolában a magyar fakultáción az olvasás egy új dimenziója nyílt meg. Magyar és világirodalmi művek kerültek a látószögembe, melyeken keresztül már megéreztem az olvasás igazi élményét és értékét. A főiskolai éveim alatt rengeteg könyvet vásároltam a Kárász utcán, az antikváriumban. A házi könyvtáram nagyobb részét ezek teszik ki.

A pandémia idején a LÍRA elindított egy online sorozatot OTTHONOLVASOK címmel, amelyben Nyári Krisztián kortárs írókkal beszélget arról, hogy hogyan töltik a karanténos időket, ők mit olvasnak és min dolgoznak. Ez az online sorozat ráirányította a figyelmem jó néhány remek olvasmányra. Például Ulickaja, Nádasdy Ádám, Szabó T. Anna, Tóth Krisztina, Vámos Miklós, Grecsó Krisztián és Darvasi László újabb műveire.

Rendkívül izgalmasnak tartom Jodi Picoult könyveit is, melyek fontos morális kérdéseket járnak körül, mint például a női jogok, vagy szervdonor kérdés és abortusz.

Amit újdonsült kedvenceimből kiemelnék, az Vámos Miklós Legközelebb majd sikerül című regénye. Kicsit eltér a megszokott Vámos könyvektől. A történet 9 évet foglal magába, „a kilenc fejezet Beethoven egy-egy szimfóniájának szerkezetét, mondandóját, hangulatát, lendületét követi, amennyire a nyelv eszközei engedik. Voltaképp szimfonikus regény keletkezett, zenés próza. Végül örömpróza? Bárcsak.” VM

A két főszereplő, a hangmérnök és a filmíró (mindkettő Iván!) a Basszuskulcs nevű romkocsmában találkozik. Hamarosan megalapítják a válási tanácsadó cégüket. A filmíró Beethoven szimfóniáiról szeretne filmet készíteni, így miközben zajlik a cselekmény, mindig megjelenik a soron következő szimfónia egy-egy tétele. Nagyon izgalmas úgy olvasni, hogy közben hallgatjuk a zenét, és így az irodalom és a zene egymást kiegészítve az olvasás egy új, gazdagabb élményét nyújtja. Mindig vonzott a társművészetek összekapcsolása. Legutóbbi élményem a Szegedi Kortárs Balett Bartók koreográfiája, ahol a Concerto dallama és a tánc egészíti ki egymást.

Természetesen annak is remek olvasmány a könyv, aki nem muzsikus, de ha az olvasó ért is a zenéhez, akkor még több élményt ad, hiszen időnként utal a szerző a tempójelzésre, az alcímekre, a karmesterre és sokszor megjelenik Beethoven életrajzából egy apró esemény is.

A cím egyben a regény mottója. Vámos szerint Beethovent vezényléskor csak a nagy ívek érdekelték, „ha becsúsztak falsch hangok, ő sosem ismételtetett, hanem így szólt: Legközelebb majd sikerül.” Ki tudja? Minden esetre a könyvben egy másik jelentést kap. De ezt már nem árulnám el. Aki szereti Vámos stílusát, annak biztosan élményteli lesz ennek a regénynek az elolvasása.

Vámos Miklós Legközelebb majd sikerül című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Hász Róbert író, a Tiszatáj című irodalmi folyóirat főszerkesztője Dan Simmons Terror című regényét ajánlja.

A kötetet, amelyiket most az olvasók figyelmébe ajánlom, egy darabig magam is kerülgettem. A címe miatt. Terror. A szerzőt ismertem, Dan Simmons, gyakorló sci-fi író, méghozzá a jobbak közül. Sőt, a legjobbak közül. Néhány vaskos sci-fijét olvastam, szerettem. De ez a cím… Terror, eléggé riasztott. Hiszen már a csapból is ez folyik… Hogy milyen balga voltam, felületes, erre akkor jöttem rá, amikor vettem a fáradtságot, és elolvastam a fülszöveget. Hát persze, hogy Terror, de nem az a terror. Egy egészen másik Terror. Megismerve a fülszöveget, már nem haboztam, azonnal megvettem. És nem bántam meg. De mennyire, hogy nem.

Az a híres, nevezetes északnyugati átjáró, Észak-Amerika fölött, amit annyi évszázadon át hiába kerestek a hajósok, hogy lerövidítsék az utat Ázsia felé! Több tucat expedíció indult a feltételezett átjáró felkutatására a 16. századtól egészen 1906-ig, amikor is Amundsen végre meglelte azt a keskeny, egyébként állandóan változó folyosót a jégben, amin átevickélt az Atlanti óceánból a Csendes óceánba. Előtte csupa kudarcos vállalkozások, nem ritkán tragikusak. Hát egy ilyenről szól ez a regény, méghozzá a leghíresebbről, a legrejtélyesebbről. Sir John Franklin 1845-ben indult útnak az átjáró felkutatására két hajóval, a Terrorral és az Erebusszal. És úgy eltűntek, hogy nyomuk sem maradt. 1845. július 26-án a Melville-öbölben még összefutottak egy cethalászhajóval, amellyel üzenetet küldtek haza, ám onnantól köddé váltak. Mi történt a két hajóval? A másfélszáz lelket számláló legénységgel? Igaz, ennyi év után már születtek teóriák, magyarázatok a két hajó eltűnésére – de ne foglalkozzunk velük, maradjunk meg a regénynél. Mert a regény valami egészen hajmeresztő történetet mesél el. Nem, nem árulok el semmit belőle. Na, jó, valamennyit mégis: a két hajó befagy a tengeren, hosszú, hosszú hónapokra. Odakinn jég, hó, mínusz ötven fok. Odabenn, a két hajóban, melyek vagy fél mérföldnyire egymástól fagytak be a fekete vízben, az életéért küzdő legénység. Valami van odakinn a jeges fehérségben, ami rettegéssel tölti el a harcedzett férfiakat…

Többet nem lehet elárulni. A többinek érte kell menni. Simmons gyönyörű nyelven ír, prózája árad, és olyan részletes aprólékossággal tudósít a hajóséletről, a jégről, a hajóácsok és szakácsok, fegyvermesterek és hajóorvosok mindennapjairól, olyan plasztikus, realisztikus képet fest a jég fogságába esett emberekről, hogy beleborzongunk olvasás közben. A Terror nem pusztán egy expedíció története, hanem észak metafizikája is egyben. 720 oldal, éppen elég az ünnepekre. Vagy dehogyis. Nagyon is kevés. Észre sem vesszük, és már vége.

És igen, éppen ilyenkor kell Dan Simmons Terrorját olvasni: télen, zimankóban, egy bögre forró teával a kezünkben. De azért maradjunk odabent, a szoba melegének biztonságában. Ki tudja, mi leselkedik ránk odakinn, a sötét, végtelen éjszakák jeges hóviharaiban…

Dan Simmons Terror című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Váradi Gábor tanár, képregényalkotó Neil Gaiman & Terry Pratchett Elveszett próféciák című kötetét ajánlja.

Hogy kedvenc könyv? Nem fair azt kérni, hogy csak egyet válasszak. De mégis muszáj volt, és hosszas – kb. három másodperc – töprengés után Neil Gaiman és Terry Pratchett közös műve, az Elveszett próféciák mellett döntöttem. (Az ezüstérmes egyébként Jókai Mórtól A jövő század regénye lett, és azért nem az kapta az aranyat, mert ezt többen el fogják olvasni. Ajánlás ide vagy oda.)

Tehát az olvasás nálam olyasmi, amit akárhogy is próbált az a sok év oktatás kinevelni belőlem a kötelező és egyéb büntető olvasmányokkal, csak nem sikerült, míg mondjuk, a számolástól vagy a sporttól igen hatékonyan vették el a kedvem egy életre. Sokat és szívesen olvasok, az is előfordul, hogy egyszerre több mindent, különböző helyiségekben elhelyezve, vagyis mást úton, mást elalvás előtt és megint mást a Magány Erődjében. Olyan is van, hogy mindhármat más nyelven, és még az is előfordul, hogy ebből csak egy a képregény. De egy-egy kötet újra és újra előkerül, és mindig egy kicsit más, vagy új arcát mutatja, vagy csak fölfedezek benne valamit, amire már nem is emlékeztem legutóbbról.

Az Elveszett próféciák is előkerül újra meg újra, és mindig más, és mindig van benne valami, ami legutóbb még mintha nem is lett volna ott. És mindig azzal kezdem, és azzal fejezem be, hogy ez a legjobb könyv a világon. Bár ezt inkább a Bibliára illik mondani, de ez egy kicsit olyan, mintha a Bibliát nem egy Isten diktálta volna, hanem legalább kettő, akik humorban és emberségben próbálják egymást túllicitálni.

A kötetet, bár hallomásból már ismertem, de szinte lehetetlen volt beszerezni, nagy nehezen sikerült egyetlen eladó példányra ráakadnom Szegeden, az eredeti ára többszöröséért, és komoly fejtörést okozott, hogy hogyan gazdálkodjam ki. Ez nem mostanában volt, még akkoriban lettek a könyvárak négyjegyűek. De valahogy csak sikerült, és már meg se lep, hogy rá pár napra, egy raktárkisöprésből mindjárt elém bukkant három példány is, egyenként 147 Ft-os áron. Nem tudták, mit adnak el ennyiért. Valamit, ami nem görbe tükröt tart a vallásos irodalom elé, hanem egy nagyon is egyeneset, ami megmutatja, hogy valójában mi is a görbe. És teszi ezt úgy, hogy közben egy szemernyi gúnyt sem érzünk a poénok mögött. 

Egy angyalról és egy démonról szól, akik tudják, hogy ellenségek, de érzik, hogy a legjobb barátok. Meg boszorkányokról és boszorkányvadászokról, akik nem olyanok, mint várnánk, hanem sokkal jobbak. Az Apokalipszis négy lovasáról, és persze a másik négyről, akik valamiért nem szerepeltek a Szentírásban. És az Antikrisztusról, aki egy fatális véletlen folytán egy angol kisvárosban cseperedik már-már bántóan normális gyerekké. Igazi sírva nevetős világvége. Imádom.

Neil Gaiman & Terry Pratchett Elveszett próféciák című kötete a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Németh Anikó, a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének igazgatója Fekete István Téli berek című regényét ajánlja.

Falun nevelkedő kisgyermekként egyértelmű volt számomra, hogy az igazi éltető közegem a természetben van. A legnagyobb gyönyörűséget az állatok és növények megfigyelése jelentette, legszívesebben mindig a kertben tartózkodtam volna madarakat, bogarakat, virágokat nézegetve.

Másik szenvedélyem az olvasás volt, amiben a kötelezőolvasmányokon kívül teljesen szabad kezet kaptam szüleimtől, így nem is volt kérdéses, hogy a könyvár polcairól legelőször az állatos és élővilággal kapcsolatos könyveket emeltem le. Ezek írói közül talán Fekete István tette rám a legnagyobb hatást. Elmondhatom, hogy szinte minden napom az ő sorainak olvasásával kezdődik, ha csak néhány mondatra van időm a reggeli kapkodásban, szavai akkor is bearanyozzák napomat.  Olyan, jó értelemben vett egyszerűséggel, megkapó részletességgel és megindító mélységgel tárja fel nekünk az emberi társadalom és a természet szépségeit, azok mindennapos örömeit és tragédiáit, amelyek gyakran csalnak könnyet a szemembe és úgy gondolom, hogy Fekete Istvánnak méltó helye van a természet leírásában jeleskedő írók közt a világirodalom színpadán.

Egyik legkedvesebb olvasmányom tőle a Téli berek, amelyet minden túlzás nélkül „rongyosra” olvastam. Bár az előzmény, a Tüskevár is méltán népszerű regény és ifjúsági olvasmány, a legendás megfilmesítést nem is említve, szívemhez mégis a Téli berek áll a legközelebb. A nyár könnyed forróságával, felelőtlen és felhőtlen szépségével erős kontrasztban áll a téli, fagyos világ könyörtelensége, a természet sokszor irgalmat nem ismerő következetessége. Hányszor képzeltem magam a berekbe, a ropogó havon lépdelve, a vidrák halmaradékát kémlelve és a farkast várva a lesen, aki végül egy kutya formájában jelent meg a szürkületben!  Aggódtam a jégen korcsolyázó fiatalokért és szívdobogva adtam át magam a szerelmi szálnak még felnőttként is. A könyv legfontosabb üzenete számomra az, hogy az egyszerű szavakkal, mégis plasztikusan lefestett történések figyelmeztethetnek minket, embereket a bennünket körülölelő természet, élővilág szabályainak a betartására, hogy feléjük határtalan alázattal, végtelen szeretettel és feltétel nélküli tisztelettel közelítsünk.

Aktualitása pedig az, hogy próbáljunk meg tenni valamit a gyerekeink érdekében, hogy a visszafordíthatatlannak tűnő károkat, amiket eddig okoztunk a bennünket tápláló és óvó Természetnek, orvosolni tudjuk. Őrizzük meg a történet helyszínét adó Kis-Balaton sás és nádtengerét, a zalai tájat! Tutajos, Bütyök, Matula bácsi és a berek összes lakója hálásak lennének érte…

Fekete István Téli berek című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Hekáné dr. Szondi Ildikó, Szeged Belváros önkormányzati képviselője, a Közélet Kávéházi Esték Alapítvány alapítója Heka László Így volt (vagy mégsem) című kötetét ajánlja.

Az első olvasási élményem, az a Nagy indiánkönyv volt. Alsó tagozatos voltam, amikor pedagógus szüleim adták a kezembe. Nagyszüleinkkel együtt laktunk. A nagymamám szobájában volt egy gyönyörű zöld cserépkályha, a mellé bújva olvastam elvarázsolódva, éjszakába nyúlóan, minden szabadidőmben.

Korszakaim voltak…, mindig volt egy kiválasztott szerzőm. Hosszan tartott a Verne-korszakom, minden fellelhető könyvet elolvastam tőle. Aztán a Pöttyös könyvek sorozata, majd a Csíkos könyvek következtek. Középiskolás koromban Zola regényeit faltam.

Előfelvételisnek vettek föl a jogi egyetemre, azzal az előírással, hogy valahova el kell helyezkednem. Könyvtárba kerültem, amit annyira megkedveltem, hogy majdnem pályát is váltottam. „Lubickoltam” ez alatt az egy év alatt, nagyon nekem való munkának éreztem. Ez lett a Márai-korszakom, mert a legtöbb olvasó abban az időben az ő könyveit kereste, én pedig kíváncsi voltam rá, miért ennyire népszerűek. Megértettem…

Az a könyv, amely napjainkra kiemelten fontos számomra, az férjem, Heka László Így volt című regénye. Laci főleg összehasonlító jogi cikkeket és tanulmányokat ír, de ez a könyve a kivétel. Ez egy dokumentumregény, amely a délszláv háború hiteles lenyomata, hogy ő hogyan élte meg a háború előtti és alatti időket, hogyan alakult az ő, és barátai élete a háború következtében. Így emlékezik: „Ezt a háborús helyzetet úgy kell elképzelni, hogy napközben dolgoztunk 3-4 óráig a munkahelyükön, este pedig a kollégáim fegyvert ragadtak, felmentek a hegyre és bombáztak bennünket. Ők a „harc” miatt nem aludtak, mi meg a félelemtől. Másnap reggel folytatódott a munka, egymás mellett dolgoztunk, mintha mi sem történt volna.”

Számomra az Így volt című regény minden sora óriási mélység és érték a közelmúltban történtekről, de valószínűleg nem csak nekem, mert több kiadást is megért itthon és Horvátországban egyaránt.

Laci viccesen szokta mondani, hogy ez a könyv az ő „Sorstalansága”… Úgy érezi, hogy kötelessége volt megírni, ahhoz pedig ragaszkodott, hogy bizonyos távlatból írja le az eseményeket, amikor már nem olyan frissek az élmények.

Jó ideje már csak azokat a könyveket olvasom, amelyeket a személyes érintettség miatt nem lehet kihagyni, de gyűlik azoknak a könyveknek a hada is, amelyeket akkor következnek, amikor kicsit több időm lesz…

Példa előttem az édesanyám, aki élete utolsó percéig „falta” a könyveket. Listát küldött nekem Szegedre, hogy milyen könyvekkel kellene otthon megjelennem nála. Ezeket a könyveket most az én drága nővérem, Enikő olvassa, aztán gondolom, majd én következem…

Heka László Így volt című regénye megtalálható a Somogyi-könyvtár gyűjteményében.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Dobó Ferenc Levente, a PanoptikumArt.com Brand Szobrász Studio tulajdonosa Héctor García – Francesc Miralles Icsigo icsie című könyvét ajánlja.

Az olvasás számomra olyan élmény, amiről sosem szeretnék lemondani. Nem könnyű feladat sem időt szakítani rá, sem olyan nyugalmi állapotba kerülni, hogy valóban csak a könyvre tudjak koncentrálni. De egy nagyon határozott és betartott időgazdálkodással általában sikerül ez a feladat is…

Az első igazi könyvélményeim, amire visszatudok emlékezni és nagy hatással voltak rám, azok a P. Howard (Rejtő Jenő) könyvei voltak. Gyerekként, ha beteg voltam, a szüleim mindig a Dédihez vittek gyógyulni, ahol a könyvespolcon – többek között – rengeteg Rejtő volt. Imádtam a sztorikat, nem bírtam lerakni őket, nekem P. Howard lett a világirodalom remekei között az első. 😊

Azért nem szeretnék erről az élményről – mint olvasás – lemondani, mert imádom, amikor a sorok között, elindul a fantáziám, elképzelem az olvasottakat, a párbeszédek mellé a kaján vigyorokat, vagy a különböző gesztusokat. A képzeletemmel tudok felöltöztetni mindent és ami szintén egy nagyon fontos dolog, őrületesen tud inspirálni, gondolatokat ébreszteni a munkámhoz, az alkotáshoz.

Ezért nem tudnám soha elképzelni, hogy abba hagyjam az olvasást, hiszen szerves része, formálója a gondolataimnak és azon keresztül az alkotásaimnak… Legutóbbi szoborkompozíciómnak, a Memento Mori-nak is, pont egy könyv volt az inspirálója. Nevezetesen Héctor García – Francesc Miralles Icsigo icsie című könyve, ami arra próbál rávezetni, hogy hogyan élj a mában. Hogyan ragadd meg a pillanatot, hogyan szeresd az életet, hogyan próbálj meg ember maradni, és hogyan próbálj az élet minden pillanatából, még a legegyszerűbbnek tűnőkből is – és nem csak azokból, ami számodra fontos – meríteni.

Minden átélt pillanatod a tiéd, és csak is rajtad múlik, hogy mennyi erőt és életet tudsz magadnak meríteni belőle, feldolgozni az életed gazdagításához, értékesebbé tételéhez. Amihez sokszor nem is kellenek olyan nagy dolgok. Számomra adni, a világ legkönnyebb és leghálásabb feladata. A saját élményeinkkel, vagy a mások számára létrehozott saját élményeinkkel mindig ráhatással vagyunk a környezetünkre és a világra egyaránt. Éppen ezért én őszintén hiszek az alkotás vagy a boldog közös alkotás embert formáló erejében. És ha ezt pont, éppen olvasásnak hívjuk, akkor abban is. Szívemből ajánlom mindenkinek, hogy vegye kezébe ezt a könyvet, érdemes. És érdemes néha egy-egy gondolatnál meg is állni benne, hogy tudatosodjanak bennünk ezek a nagyszerű gondolatok. Mindannyijuknak nagyon jó olvasást kívánok hozzá…   

Héctor García – Francesc Miralles Icsigo icsie című könyve a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Balázs Alexandra, az Európa Rádió Szeged vezető szerkesztője Karinthy Frigyes Capillária című művét ajánlja.

Már gyerekkoromban imádtam a könyveket, de leginkább azt, ahogyan Édesanyám mesélt. A mai napig előttem van, ahogy ültem mellette és olvasta nekem Marék Veronikától a Kippkopp a hóban című mesét, ez volt a nagy kedvenc, no meg a Csipike, az óriás törpe. Nem voltunk gazdagok, sőt, de édesanyám könyvre sosem sajnálta a pénzt. Születésnap, mikulás, karácsony, húsvét nem telhetett el könyv nélkül. Az irodalomhoz volt érzékem, az iskolai ünnepségeken vagy beszédet mondtam vagy szavaltam, így amikor 18 évesen felvételizni kellett, a magyar szakot jelöltem meg.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárépző Főiskolai Kar. Életem legmeghatározóbb 4 évét itt töltöttem. Itt találkoztam azzal a két fantasztikus emberrel, tanárral, akik nagy szerepet játszottak abban, hogy Karinthy Frigyes: Capillária című műve a legkedvesebb könyvem. Az egyikük, Heleszta Sándor – sajnos már nem él – szociológiát és filmesztétikát tanított, sőt nekem ennél is többet. Merj gondolkozni, nőnek leni, vállalni és küzdeni bármi áron az igazadért. A másik, Komoróczy Emőke, aki világ-, valamint modern magyar irodalmat tanított, akinél lehetett szárnyalni, akit nem az érdekelt, hogy egy regény százhuszonötödik oldalán milyen színű széken ült a főhös (vagyis, tényleg elolvastam-e a művet) hanem, hogy látom-e, értem-e a mű lényegét, mondanivalóját. Nála lehettem Anna Karenina, Bovaryné, Nóra, híres, szerelmes, tragikus.

A Capillária Karinthy szatirikus, utópikus és fantasztikus regénye. Engem teljesen magával ragadott. Bármikor olvassa az ember, mindig lesz aktualitása. Kik vagyunk mi? Emberek vagyunk, vagy csak férfiak és nők? És mitől az, és meddig?  Egy regény amely elejétől a végéig a férfi és a nő harcáról, különbségeiről, kommunikációs zavarairól szól. És valljuk be őszintén, erről szól a való élet is, a nő meg akarja érteni a férfit, a férfi meg akarja érteni a nőt, de nem nagyon megy. Legalábbis nekem biztos nem J

„Nem vagyunk állatok, nem vagyunk hímek és nőstények, hanem férfiak vagyunk és nők. És a mi szerelmünk nem kényszer és végzet, hanem boldog felismerése annak a boldogságnak, amit nyújtani tudunk egymásnak.”

Popper Péter mondta és annyira igaz, hogyha nem lenne az a fránya kémia nő és férfi között, akkor sokkal több boldog kapcsolat, házasság lenne. A kémia ugyanis tévútra viszi az embert. Sokszor nem azzal kötjük össze az életünket, akivel igazán megértjük egymást, egy hullámhosszon vagyunk, hanem azzal, akihez vonzódunk. Ahogy ő mondta:

„Az „Igazi” nem létezik. Nincsen. Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi, aki az igazi, s akit csak meg kell találni. De aki szerencsés, élete során találkozhat két-három olyan emberrel, akiből lehetne igazi.”

Olvasni jó, ezt sokszor halljuk, de amit én ennél is fontosabbnak tartok, a klasszikusok és olyan gyöngyszemek tanítását, mint például a Capillária.

Karinthy Frigyes Capillária című műve kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Bátyi Zoltán szegedi író, újságíró Ernest Hemingway Akiért a harang szól című művét ajánlja.

Ezt olvasd el… – tolt elém egy könyvet osztálytársam a ’70-es évek közepén a szegedi Vedres István szakközépiskolában, kihasználva a nagyszünetet és az üres padot, ahol kipihenhettük a magunk mögött hagyott matekórát. Pontosabban, inkább csak annak egy lapját kínálta fel a barátom úgy, hogy azt sem tudtam, ki írta és mi a címe a műnek. Én pedig olvastam:

„Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens egy része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól.” John Donne

Ma is megborzongok, ha arra gondolok, mennyire megérintettek ezek a szavak, holott korábban egyetlen könyv mottóját, ajánlóját, előszavát, bevezetőjét nem voltam hajlandó elolvasni, nehogy már befolyásoljon bármi is abban, hogy alámerüljek egy regény rejtelmeiben.

A könyvet hónom alá csaptam, és egy héten át minden estémen faltam a mondatait, elszakadtam Szegedtől, és Spanyolországba, egészen pontosan a Sierra de Guadarrama hegyei közé költöztem. John Donne angol költő 1624-ben megjelent könyvének mottóul felhasznált részlete csalt el. De a regényt, amit azóta többször is elolvastam, Ernest Hemingway írta, és Akiért a harang szól címmel jelent meg 1940-ben. Első olvasatra a főszereplő, Robert Jordan hősiessége ragadott meg, aki amerikaiként a spanyol polgárháborúban csatlakozott a köztársaságiakhoz. A könyv mindössze négy nap történéseiben foglalja össze, hogyan készül feladatára, egy híd felrobbantására, miközben szerelmes lesz Mariába, a sokat szenvedett spanyol lányba (mi más kellett még a hős mellé egy tini diáknak, mint a szerelmi szál…), és végül életét áldozza eszméiért.

Ma már persze azt mondanám: a szikár mondatokat egybefűzve Hemingway olyan varázslatos hangulatot teremtett, amely az első mondattól, a záró bekezdésig magához szorítja, megroppantja az olvasót. Nem írnám azt: letehetetlen mű. Igenis, néha le kell tenni magunk mellé, hogy elgondolkodjunk azon, mennyi gonoszságra képes az ember, milyen hatalmas bűnök, fájdalmak terheit kell olykor cipelnünk, mit is jelent egy háború, amelyet kirobbantói mindig az egyedül üdvözítő eszme győzelemre vitele érdekében robbantanak ki. És amelyben mindig a kisemberek élete bicsaklik meg, mint ahogy a véráldozatokat is nekik kell meghozniuk.

Hemingway nagyon is hétköznapi nyelven beszél csöppet sem hétköznapi borzalmakról, rajzol meg felejthetetlen karaktereket, mesél el izgalmas kalandokat, miközben megmutatja, hogy a harag és gyűlölködés miként torzítja el a lelket, álljon az ember a lövészárok bármelyik oldalán.

A történet egyébként 1937 májusában játszódik. De egy percig sem hiszem, hogy a benne leírtakon nem kellene a ma emberének is elgondolkodnia…

Ernest Hemingway Akiért a harang szól című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Szabó Éva Andrea, a Belvárosi mozi vezetője Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol című trilógiáját ajánlja.

Gyerekkorom óta folyamatosan olvasok, nem is emlékszem arra az időszakra, amikor még nem… Azt hiszem, magam jöttem rá az ízére: hogy mennyire ki tud kapcsolni, átvinni egy másik, képzeletbeli, de mégis valóságosnak tűnő világba. Emlékszem lázas éjszakákra, amikor a paplan alatt, elemlámpa fényénél olvastam. Ma is azokat a könyveket szeretem leginkább, amelyek magukkal sodornak, nem eresztenek, szinte bennük élek.

Legutóbbi nagy élményem, felfedezésem Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol trilógiája, amit a pandémia miatti bezártságban olvastam.

A múlt században, Izland kemény, barátságtalan, kietlen tájain játszódó történetben egy kamasz fiú kalandjait követhetjük nyomon. A másik főszereplő az 1900 körüli évek Izlandja, az elszigetelt, távoli világ, ahol az egész élet alapja, az emberek mozgatója az óceán és az időjárás – ezek a gyakran életveszélyessé változó elemek szervezik a társadalom működését. A túlélés ára a kemény, naphosszat tartó munka, a küzdelem az óceánnal, hogy minél több halat tudjanak kifogni, mert a hal a minden, az élet alapja.

Ami enyhülést hoz és elviselhetővé teszi az életet, az a kávé, és a költészet. A fiú sorsa összefonódik a könyvekkel, a szavakkal, az irodalommal. A történet képei, gondolatai az emberi érzésekről beszélnek, néhol súrolva, de sosem átbillenve a közhelyek felé. Amikor becsukjuk a regényt, úgy tűnik, itt minden egyszerre szólt egy kalandos, néha kegyetlen, néha felemelő, valóságos világról, ami ugyanakkor átlényegült tiszta költészetté.

***

Az 1963-ban Reykjavíkban született Jón Kalman Stefánsson Izland egyik fontosabb kortárs szerzője, akit négyszer jelöltek az Északi Tanács Irodalmi Díjára, egyik könyvét pedig a Man Booker nemzetközi díjára. Regényeit számos európai nyelvre lefordították.

A Menny és pokol című trilógia születéséről így nyilatkozik az Elle magazinnak: „írás közben elkapott egy örvény és nem eresztett, egyáltalán nem tudtam kontrollálni. Nem láttam, merre haladok, folyamatosan újabb nem várt karakterek jelentek meg a szemem előtt. Ez jól hangzik, minden leírt szó reményt adott, aztán egy hét múlva visszaolvasva rájöttem, hogy szinte a fele szemét. Az egyik legfontosabb dolog munka közben a folyamatos kételkedés, hogy folyton kérdőjelezd meg magad. Folyamatosan egyensúlyozni kell aközött, hogy higgy magadban miközben kétségeid vannak magaddal szemben. A folyamatos kételkedés a legjobb barátja minden művésznek. Amint eltűnnek a kérdőjelek magad és a munkáddal kapcsolatban, lehúzhatod a redőnyt.”

Jón Kalman Stefánsson Menny és pokol című trilógiája a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Jarabekné Treplán Mariann, a Petőfi-telepi Művelődési Ház igazgatója Péterfy-Novák Éva Egyasszony című regényét ajánlja.

Kisgyerekkorom óta a jó történetek szerelmese vagyok. Imádtam, ha felolvastak nekem, és ebben leginkább a nővéremre számíthattam. Az önálló olvasással viszont eleinte igen nagy bajban voltam. Nem ment sem hangosan, sem magamban, úgyhogy az Egri csillagokat a család szinte minden tagja felváltva olvasta fel nekem, hogy a regényt időre „kivégezzük”.

Aztán a gimnáziumban megtört a jég és attól kezdve a nyári szünetekben az volt a legjobb, hogy hajnalig lehetett olvasni. Azóta is mindenevő vagyok és szenvedélyemmé vált, hogy megtaláljam azokat a könyveket, amelyek felkeltik az érdeklődésemet és minél hamarabb megszerezzem és elolvassam őket. Bár néha az az érzésem, hogy ők találnak meg engem. Ilyen Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve, melyet úgy olvastam végig egy szuszra, hogy talán fel sem néztem belőle. D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal riport sorozatának egyik epizódjában Péterfy Novák Éva volt az, akit beültetett maga mellé az anyósülésre és a rövidke út alatt olyan élettapasztalatokról beszélgetett vele, mint a bántalmazó kapcsolat, vagy egy súlyosan beteg gyermek mellett megtapasztalt anyaság. Az írónő őszintesége, élettörténete és az a harmónia, ami a beszélgetés során sugárzott belőle, úgy tett elkötelezett hívévé, hogy még egy sort sem olvastam addig tőle. De gyorsan pótoltam a hiányosságom.

Rab Árpád jövőkutató egy helyen úgy fogalmazott, mindannyian belülről nézünk kifelé. Tehát minden valóság a mi saját valóságunk, minden, amit valaha is megtapasztalunk szubjektív. Péterfy Novák Éva egyes szám első személyben meséli el történetét. Az ő valóságát tárja elénk. Saját személyiségfejlődését mutatja be. Azt az utat, ami az élet által rá rótt iszonyatos megpróbáltatásokon keresztül vezette el belső erejének felismeréséhez, majd a megbocsájtáshoz és így tette őt azzá az emberré és írónővé, akivé vált. Egy olyan írónővé, aki elkötelezetten szembesít bennünket azzal, amit legszívesebben meg sem látnánk. És egy olyan Emberré, aki el tudja magyarázni hogyan működik a szeretet.

Az Egyasszony ugyanakkor mindannyiunk valósága is. Könnyű azonosulni a főszereplőjével, főként azoknak a nőknek, akik kis hazánkban a rendszerváltás környékén váltak felnőtté. Ismerősek lesznek helyzetek, körülmények, tapasztalások. És legfőképpen ismerős lesz az az” érzelmi kiszolgáltatottság”, amit az anyaság jelent.

Amennyiben a fenti könyv ajánlása mellé adhatok egy tippet is: olvassunk magyar kortárs írónőket, például: Szentesi Évát, D. Tóth Krisztát, Tóth Krisztinát, mert az ő valóságuk a miénk is!

Péterfy-Novák Éva Egyasszony című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Novotny Katalin, a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium tanára Michael Chabon Kavalier és Clay bámulatos kalandjai és Dragomán György Máglya című regényét ajánlja.

Bármikor, ha könyvekről esik szó, akaratlanul is a gyerekkori emlékeim jutnak eszembe: a rendes évi tüszős mandulagyulladással fekve a szemem az ágy melletti könyvespolc köteteinek gerincén szalad végig.  A jelentés nélküli szavak csak később nyertek értelmet, amikor a könyveken keresztül feltárultak azok az univerzumok, amitől érdekesebb lett az az egy, amelybe beleszülettem.

Az olvasás a munkám része is, de nem kizárólag az, főleg az utóbbi hónapokban – a karanténidőszak alatt – igazi mentőkötélnek bizonyult. Az ebben az időszakban kedvencemmé vált könyvekből ajánlok most két, számomra összekapcsolódó regényt.

Az egyik egy fiú története, az 1950-es években játszódik az USA-ban – Michael Chabon Pulitzer-díjas Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című műve. A másik egy lány 1989 körül Romániában játszódó története – Dragomán György világszerte nagy sikert elért Máglya című regénye. Mi köti össze ezeket a történeteket?

Mindkét regény „coming of age”-történet. Bemutatják, mit jelent ráébredni a világra, szembesülni az ábrándok széthullásával – és megtanulni élni. A regények hősei olyan korszakokban ismerik meg az életet, amikor a rabság és szabadság fogalmai jóval bonyolultabbakká válnak, mint a békés történelmi időszakokban.

Chabon regénye a képregények és egy csodálatos, életre szóló barátság története: ennek a barátságnak a szűrőjén keresztül ismeri meg az olvasó az 50-es évek Amerikáját, a pénz hatalmát. Főhőse, Kavalier csodálatos módon kerül ki Prágából. A fiú tehetséges a bűvészkedésben és a rajzolásban egyaránt, tragédiák és hihetetlen szerencsés fordulatok között válik felnőtté.

Dragomán regényének hőse Emma, a kamaszlány, aki szülei tragikus halála után a különös képességekkel rendelkező nagymamájához kerül, és olyasmiknek lesz szemtanúja és átélője, amit elképzelni sem tudott volna. Felnőtté válása egybeesik a Caucescu bukása utáni Románia átalakulásával.

A két regény közös vonása, hogy a szabadság korlátaival szembesítik a hőseiket és az olvasót, a szabadság eltiprása ellen néha csak az egyén léphet fel, a társadalom és törvényei nem mindig. A másik, és ennél meghatározóbb ok a két mű összekapcsolására az elbeszélés módja: a valóság keveredik a mágiával, és bár meg tudjuk különböztetni e kettőt, mégis van néhány olyan pillanat, amikor a két világ határa közel kerül egymáshoz, és azt érezhetjük: vannak csodák.

Michael Chabon Kavalier és Clay bámulatos kalandjai és Dragomán György Máglya című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában dr. Váraljai Anna, művészettörténész, egyetemi tanársegéd (SZTE-BTK, SZTE-JGYPK) Simonovics Ildikó Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című könyvét ajánlja.

A nyolcvanas évek végén vagyunk, apám áll a sparheltnél, egyik kezében palacsintasütő, a másikban Moldova; fel sem néz a könyvből, úgy dobja levegőbe a félig kész palacsintát. Pár hónappal később anyám egy száncsengős celofánba tekert Pszichoanalízis és irodalomtudomány című szöveggyűjteményt rejt nekem a karácsonyfa alá, de én inkább a nagyanyám lisztes bödönjei mögött talált Romana füzeteket olvasgatom.

Nálunk mindig mindenki olvasott: grafikusművész anyám a művészettörténeti témájú könyveket, apám a szépirodalmat, de járt hozzánk az ÉS meg az Új művészet is. Nyaranta, amikor kimentünk a Büdös tóra pecázni, a mi diszperzites vödrünk mindig üres maradt, mert – bár az úszó már a túlparton járt – apám meg nagyapám komótosan olvastak tovább, fel sem emelkedve a narancssárga kempingszékből. Az olvasás teljesen természetes részévé vált az életemnek, a vidéki, eléggé egyhangú, késő-kádárkori gyerekkoromnak, s ha tőlem azt kérdezik, hogy melyik is a kedvenc könyvem, biztosan nem fogok tudni válaszolni, mert személyes fejlődésem/felnövésem és olvasásélményeim elválaszthatatlanul összefonódtak. Az Arany embert például egy nap alatt a Balatonon, hassal a gumimatracon tömtem magamba, úgy, hogy estére már hallucináltam a napszúrástól, és Krisztyán Tódorral beszélgettem a Trabant hátsó ülésén, útban a siófoki orvosi ügyeletre.

Talán épp gyerekkori tapasztalataimnak köszönhetően az utóbbi időszak legütősebb olvasmányélménye számomra Simonovics Ildikó Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című könyve volt.[1] Egyrészt azért, mert izgalmas a művészettörténet kanonizált műalkotásain kívüli popkultúra, vizuális kultúra (jelen esetben a divattörténet) tágasabb mezejére lépni, másrészt, mert érdekelnek az olyan speciálisan „buhera magyar”[2] jelenségek, mint a „kommunista Coco Chanel”. A kommunista (meg a Horthy) rezsim divatdiktátora asszertív személyiségének köszönhetően sikeresen tipegett át a vérzivataros 20. századon, kicsit átszabva – kicsit plagizálva a nagy francia divatházak alapdarabjait. A munkásember számára maradt a konfekció, mert a drága szalon exkluzív holmijait legfeljebb Kádár Jánosné és köre engedhette meg magának. A visszaemlékezésekből, újságcikkekből és korabeli dokumentumokból szabásminta-szerűen rajzolódik ki a Kádár-kori „felsős tízezer” belterjes fényűzése. A könyvet kiegészíti a Fekete ház CLARA. Divatkirálynő a vasfüggöny mögött című kiállítása, ahol a könyvben említett ruhák, relikviák egy részét élőben is láthattam. Mivel vizuális alkat vagyok, rám nagy hatással volt ez a komplex élmény, így a könyv mellé a kiállítást is mindenképpen ajánlom.

Simonovics Ildikó Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című könyve kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

[1] Simonovics Ildikó: Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor, Jaffa Kiadó, Budapest, 2019.

[2] Utalok itt egy másik remek kötetre: Szalai András: Kis magyar snassz és neociki, Kieselbach Kiadó, Budapest, 2021.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában dr. Antal Anikó, a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Művelődési Osztályának munkatársa Hász Róbert Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja és a Fábián Marcell és a táncoló halál című köteteit ajánlja.

Előrebocsátom, hogy könyvek dolgában mindenevő vagyok: nem a műfaj számít, hanem az, hogy jó könyv legyen! Persze azt meghatározni, hogy mi is a jó könyv, már nem is olyan könnyű, így erre most nem is teszek kísérletet. Ki-ki döntse el, mit jelent számára a jó könyv.

Ha nyár, akkor nyaralás, és ha nyaralás, akkor egy jó krimi. Érdekes, hogy az évszak meghatározza, hogy mit olvasok. Télen bekuckózóm magam egy fotelbe egy pohár forralt bor társaságában, és nagyobb elmélyülést igénylő, elgondolkodtató, nagyívű irodalommal veszem körül magam, míg nyáron, a vízparton jobban kedvelem a fordulatos, izgalmas, letehetetlen krimiket. Azt hiszem, azzal sem okozok meglepetést a kedves olvasónak, ha elárulom, hogy ebben a műfajban számomra a legkedvesebbek a krimik királynője, Agatha Christie írásai. Nem csak a fordulatos cselekmény és a   tökéletes culeur locale, hanem elsősorban szerethető detektív figurái, Miss Marple és Poiret miatt, akik korántsem tökéletes emberek, bár briliáns elmék. 

Most mégis ezen műfaj kortárs magyar szerzőjének könyveiről szeretnék mesélni. Hász Róbert, szegedi író, a Tiszatáj főszerkesztője csak néhány éve próbálkozik ezzel a műfajjal. Első detektívregénye a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja, a második, ennek folytatása, a Fábián Marcell és a táncoló halál.

A cselekmények a századforduló Magyarországában játszódnak, hamisítatlan monarchiabeli hangulatban. Már ez is szokatlan, hogy ebbe a miliőbe helyezi az izgalmas történeteket. A helyszín egy poros kis bácskai városka, ahol Fábián Marcell detektív és segítői, Milorad és Winter úr nyomoznak. Marcellben egy fiatal, lelkes, eszes detektívet ismerünk meg, aki hátat fordítva a kor megszokott nyomozati eszközeinek, új módszereket szeretne meghonosítani a nyomozati eljárásban, mely – mint tudjuk – minden időben ellenállásba ütközik az újtól idegenkedők, a hagyománykedvelők táborában. Marcell azért is szerethető figura, mert esendő, nem személyesíti meg a tökéletes, mindentudó, tévedhetetlen detektív alakját. Miközben küzd a még ismeretlen bűnözőkkel, küzd saját maga démonjaival is, próbál rendet tenni lelkében. Ő is, mint mindannyian békés, nyugodt életre vágyik, de ehhez az út saját lelki nyugalmának megteremtésén keresztül vezet.

Amiért számomra kedvesek ezek a történetek, az az, melyet Marcell alakja, személyisége üzen számomra, és amit manapság sokan hajlamosak elfelejteni, hogy nem vagyunk tökéletesek, olykor hibázhatunk is. Ne szégyelljük, minden hibánkból tanulhatunk. Egy a lényeg, hogy mindig törekedjünk a jóra.

Hász Róbert Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja és a Fábián Marcell és a táncoló halál című kötetei a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhetők.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Keveházi Katalin könyvtáros, az SZTE Klebelsberg Könyvtár főigazgatója Szabó Magda Pillanat című regényét ajánlja.

Nem tudom felidézni, hogyan kezdődött a kapcsolatom az olvasással: mindig könyvek vettek körül, kisgyerekkoromtól jártam könyvtárba, tulajdonképpen egész életemben olvastam. A családi szájhagyomány szerint hatévesen az Egri csillagok volt az első „rendes” regény, amit kivégeztem, és – erre már magam is emlékszem – középiskolás koromban végigolvastam az otthoni polcokon sorakozó irodalmi klasszikus-sorozatokat. Két „olvasás” között pedig mindig szívesen vettem elő az ókori mítoszok különféle feldolgozásait. Az egyetemi évek alatt mindezekre kevesebb időm jutott, latin szakosként viszont alaposan megismerhettem az ókori szerzőket. Ilyen előzmények után talán érthető, hogy a sok kedves író közül most az antikvitásban ismerten otthonos Szabó Magdát, neki is egyik utolsó regényét (1990), a Pillanatot, Vergilius Aeneisének egyfajta újrafogalmazását választottam.

Maga a szerző így foglalja össze, amit a regényről tudni kell: „minden élet során van… egyetlenegy pillanat, amikor a Sors urnáját tartó kéz… egy lélegzetvételnyi időre megáll, és ha valaki éppen ebben a parányi szünetben lép valamerre, ami ellenkező irányba visz attól az úttól, aminek jelzése a nevére szóló sorstáblán írva áll, végigbotorkálhat rajta az istenek büntetése nélkül, nem állítja meg Iuppiter sem.” A főhős Creusa, Aeneas felesége, aki ugyan a hagyomány szerint még a trójai menekülés során meghalt, de akit az író egy váratlan fordulattal életben hagy, átruházva rá férje küldetését, a Római Birodalom megalapítását.

A könyv – két fejezet kivételével – egyetlen, időnként verslábakban lüktető monológ, a történet szerzőre jellemző módon, puzzle-ként bontakozik ki. A jelenidő az aranykori, a birodalom épülésével természetességét lassan elveszítő Itália, de az olvasás során megismerjük a depresszióba süllyedő, ám hagyományaihoz végsőkig ragaszkodó, majd méltósággal pusztuló Tróját és a hosszú menekülőút részleteit. Személyes ismerőseinkké válnak a honalapítók és az antikvitás nagyon is emberi tulajdonságokkal bíró istenségei. Az író saját bevallása szerint harag és elfogultság nélkül, ám „holtra keseredve”, helyenként távolságtartással, másutt ironikusan, történelmi tabuk döntögetésével írta meg a maga eposzát kiválasztottságról, magányról, áldozattá válásról, politikáról, hazához, múlthoz való viszonyról. A könyv egyfajta „mi lett volna, ha” – játék, válaszkeresés az alapkérdésre: mire juthat a halandó, ha – felismerve a saját pillanatát – a maga választotta utat járja be.

Szabó Magda Pillanat című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Fái Bernadett, a Rádió 88 hírszerkesztő-hírolvasó riportere Grecsó Krisztián Vera című regényét ajánlja.

Gyerekkorom óta meghatározó szerepet tölt be az életemben az olvasás. Már általános iskolában megragadtam minden lehetőséget, hogy új könyvélményeket szerezzek: a Jonatán Könyvmolyképző tagja voltam. Ennek részeként rengeteg ifjúsági könyvet vehettem kezembe, amikre mai napig szívesen emlékszem vissza. A könyvtárak szintén meghatározó helyszínek voltak az életemben. A suli könyvtárából és a Somogyi-könyvtárból sem távoztam soha üres kézzel. Mai napig imádom a használt könyvek régi illatát. Az olvasás élményéhez szükségem van arra, hogy megfoghassam és érezzem a könyvet, belelapozzak, ezért például e-bookon nem szívesen olvasok, helyette könyvesboltokból és antikváriumokból szerzem be az újabb kincseket. Érdekesség, hogy minden új könyvet úgy kezdek, hogy elolvasom a legutolsó mondatot. Ez az én rituálém.

Bár a jelenlegi kedvenc könyvem 2019-ben jelent meg, mégis különleges helyet foglal el a szívemben. Grecsó Krisztián Vera című könyvét tavaly olvastam először és két nap alatt a végére értem. Szegediként teljesen más élményt adott, hogy a történet a városomban játszódik. Nem kellett elképzelnem a helyszíneket, Szeged utcáit járva került a szemem elé a történet. Grecsó Krisztiántól nem ez az első regény, amit olvasok, és bár én még nem éltem akkor, amikor a történet játszódik, a nosztalgia, a 80-as évekre való visszaemlékezés rám is nagy hatással volt. Írói stílusa magával ragadott, a gyermekkor hangját, gondolatait idézte meg.

A könyvet befejezve, egy mondat jutott eszembe: Annyiszor voltam már én magam is Vera. A kamaszkor küszöbén állva, sokszor egyedül éreztem magam az érzéseimmel, gondolataimmal, a „szomorú-izgulásommal”, azt hittem senki nem ért meg. A Verát olvasva rájöttem, hogy minden gyerek ugyanezen megy keresztül és valójában sosem voltam egyedül.

„ez a könyv beavatástörténet, az első szerelemé, az önmagával bajlódó tinédzseré és körülötte a homályban hagyott, mégis pontosan érzékelhető valóságé” – e szavakkal méltatta a kötetet 2020-ban Beck Zoltán egyetemi adjunktus, a PTE Zenélő Egyetem szakmai igazgatója, dalszerző-előadó, a 30Y együttes frontembere miután azt a rangos Libri irodalmi közönségdíjjal ismerték el.

„Újlipótvárosban élek, van egy pici teraszom, tisztes állásom és egy feleségem. Jól főzök, imádom a bakelitlemezeinket, és ha elhagynak a szavak, sokat pengetem a gitárt. Nyáron fehér fröccsöt iszom, télen vöröset, tisztán. Télen padon futok, nyáron a szigeten.” – így mutatkozik be Grecsó Krisztián, József Attila-díjas költő és író a honlapján

1976-ban született Szegváron. Volt a Bárka folyóirat szerkesztője, a Nők Lapja vezető szerkesztője és a Szépírók Társaságának alelnöke. 2009-től vezeti az Élet és Irodalom prózarovatát.

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021-ben Szegedért Emlékéremmel ismerte el alkotói pályáját, amelyet Szeged város napján, május 21-én Szeged Megyei Jogú Város polgármestere adott át az írónak.

Grecsó Krisztián Vera című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Brunner Krisztián – pénzügyes a civil életben és hétvégente rádiós műsorvezető a Rádió 88-nál – többek között Hartay Csaba prózai írásait ajánlja.

Kiskorom óta egy elvonulás számomra az olvasás a világ dolgaitól egy másik világba, amelyben végre nem nekem kell megtennem dolgokat, hanem a főszereplő(k)nek.
Talán ezért is élvezem annyira ezt a lelki semmittevést, ami mégis izgalmas!
Rendszeresen és sokat olvasok. Olvasok bankban, buszon, és mindenhol, ahol 5 percnél többet kell várakozni és természetesen a világ legnyugodtabb helyén: az otthoni mellékhelyiségben is.
Szeretem a könyvek illatát is, de mostanában inkább mobilon viszem magammal az olvasnivalót, mert az legalább mindig nálam van, ritkábban hagyom otthon, mint az aktuális könyveket.
Egy barátom megtanított arra, hogy a könyvet olvasás közben szépen tartjuk, nem törjük össze a borítóját, vigyázunk rá! Az effajta tiszteletet még mindig megkapják tőlem az aktuális olvasnivalóim.

Kimondottan kedvenc könyvem nincs. Stephen King könyvei a favoritok nálam, illetve a fantasy és sci-fi művek. Bejönnek a M.A.G.U.S. sorozatok, a régi Terminator sorozat, egyes Star Wars könyvek és most éppen a Shadowrun világában játszódó könyvek és társaik.

Másik gyengém a képregények, amiket a 90-es évek óta szeretek, a mostani Marvel és DC őrület erre csak rátett egy lapáttal! 😀

Hartay Csaba barátom prózái is a kedvenceim a humoruk (Köszönöm a befogadást, Nem boci) és adott esetben az együtt (Lerepül a hülye fejetek), vagy az életkorunk miatt külön, de párhuzamosan megélt sztorik, emlékek, élmények (Rajongók voltunk) miatt.

***

Hartay Csaba 1977-ben született Gyulán. Költő, író, blogger, jelenleg Szarvason él.

Hartay prózájának (és humorának) erőssége elsősorban a nyelvben rejlik. Na, nem nyegle nyelvi poénkodásokról van szó, hanem olyan éleslátásról, ami a megszólaló stílusában kamatozik. Hartay prózája le se tagadhatná, hogy szerzője költő – olvashatjuk Köszönöm a befogadást! című könyvről a Magyarnarancs online könyvajánlójában.

A Lerepül a hülye fejetek című regényt 2021-ben, megjelenése után 8 évvel újra kiadta a Scolar Kiadó.   A történet szereplői átlagos középiskolás srácok, akik képességükhöz, tehetségükhöz mérten boldogulnak az iskolában, vagy vesznek részt közös kalandokban, húzzák ki egymást a necces helyzetekből és nagyon sokat szórakoznak, szórakoztatnak. Csavargások, horgászás, bulik, küzdelem a kerületet uraló nagykutyákkal, ellenkezés a szülőkkel, csínytevések, iskolakerülés, de a jövőre nézve elgondolkodtató részek is vannak a könyvben, ami összefoglalja a rendszerváltáskor szocializálódott fiatalok életét, gondjait, örömeit és terveit – írja az Olvasóterem.hu blogoldal a könyvről készült kritikában.

Hartay Csaba verseskötetei és prózai írásai kölcsönözhetők a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló rovatában Krausz Gergő, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze Christopher Moore Biff evangéliuma című regényét ajánlja.

Mostanában hektikus a kapcsolatom az olvasással, sajnos ritkán ülök le egy jó könyvvel. Édesanyám mesélt nekem gyermekkoromban és már óvodásként a Mirr-murr, a kandúrt olvastuk együtt, abból tanultam meg a betűket.

Christopher Moore Biff evangéliuma a kedvenc könyvem. Ami igazán megfogott ebben a történetben az a humor, amivel Christopher Moore elmesél egy több, mint 2000 éves történetet, emberi szemszögből.

Van egy fejezet, amiben Jézus találkozik a havasi Jetivel. A Jeti magányán keresztül (lévén, hogy ő fajtájának utolsó példánya) ismeri fel Jézus igazán mennyire magányos. De nem szeretném elspoilerezni a könyvet, inkább erősen ajánlanám, hogy olvassák el, gyönyörű történet, remek humorba ágyazva.

***

Christopher Moore más könyveihez hasonlóan a Biff nézőpontjából elmesélt történet rendkívül könnyed, olvasmányos, sajátos humorral nyúl a nehéz témához, mégsem tiszteletlen azzal szemben.

Jézus születésének történetét jól ismerjük. Csakúgy, mint bölcs tanításait, dicső cselekedeteit és önfeláldozását. De Isten Fiának gyermekkoráról és felnőtté válásának részleteiről senki nem tud semmit – Biffet, a Messiás legjobb haverját kivéve, akit most feltámaszt egy Raziel nevű botcsinálta angyal, hogy írja meg a saját evangéliumát. Úgyhogy Biff egy szállodai szobába zárva nekiáll elmesélni az elveszettnek hitt évek történetét. Senkit és semmit nem kímélve végre kipakol a maga sajátos stílusában – olvashatjuk a könyvborító fülszövegében.

A világon elsőnek a Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza kapta meg a jogot Christopher Moore Biff evangéliuma című kultuszkönyvének színpadra állítására. A darabot Haverom a Messiás címmel, Makranczi Zalán rendezésében 2011-ben mutatták be.

Ezzel az előadással az volt a célom, hogy a tizenévesek újra fölfedezzék a Biblia igazi mondanivalóját, úgy, hogy ne kényszernek érezzék a felismerést, hanem – egy hozzájuk közelebb álló, napi szinten alkalmazható- követendő példának – nyilatkozta a Cultura.hu internetes portálnak a Biff evangéliuma című regény alapján készült színmű rendezője, Makranczi Zalán

Christopher Moore 1957-ben született az ohiói Toledóban. Tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a Santa Barbara-i Brooks Fotográfia Intézetben folytatta. Jelenleg San Franciscóban él. Az első könyvének – Ördögöd van! – 1992-es megjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll dj-ként dolgozott. Napjainkra sikert sikerre halmoz a regényeivel, melyek közül az egyik legismertebb a Biff evangéliuma.

Christopher Moore Biff evangéliuma című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló rovatában Hajdu Anita, a Szegedi Nemzeti Színház tánckarvezetője J.K. Rowling Harry Potter történeteit ajánlja.

Általános iskolás koromban kezdetben nem igazán éreztem rá az olvasás ízére. 11 éves voltam, amikor megjelentek a Harry Potter könyvek, melyből az első rész a Harry Potter és a bölcsek köve című regény volt, és ez meghozta a kedvemet az olvasáshoz. Volt olyan év, hogy nem bírtam kivárni a következő rész magyar fordítását, ezért először angolul olvastam el a regényt, majd később persze magyarul is.

Azon túl, hogy magával ragadó a fantáziavilág, amelyet J.K. Rowling teremtett, megjelennek benne olyan, számomra kiemelkedő emberi értékek, mint összetartozás, barátság, kitartás.

Harry Potterrel ellentétben én rengeteg támogatást kaptam a családomtól, de azt hiszem abban mindenképpen hasonlítunk, hogy én is hittel indultam el a célom, a mai szakmám felé. Az első kötet megjelenésekor szinte egyidős voltam Harryvel és ahogyan évről évre megjelentek a sorozat kötetei, gyakorlatilag „együtt nőttünk fel”. A fantáziadús cselekmény nagy hatással volt képzelőerőmre, kreativitásomra. Minden egyes jelenetet szemem előtt elképzelve éltem át. Mindez több olyan szereplő cselekedetein keresztül történt, akik számára az egymás segítése, a barátság, a kitartás alapvető fontosságúak voltak. Azt hiszem, ezek együtt alakították úgy, hogy egész életemre meghatározó lett ez a sorozat. Azóta sok olyan könyvet olvastam, amelyeket nagyon élveztem. A Harry Potter sorozat azonban a legfontosabbat, az olvasás szeretetét adta nekem, ezért ezt tartom mai napig is a „kedvencnek”.

***

Több mint huszonhárom év telt el azóta, hogy Nagy-Britanniában elkezdődött a Harry Potter-őrület, de Magyarországon is már huszonegy éve rajongunk a varázslók birodalmáért. Ám J. K. Rowlingnak 1997. júliusában még fogalma sem volt róla, hogy első könyvének megjelenése milyen hatással lesz a világra: nem tudta, hogy Harry Potteren generációk fognak felnőni, nem sejtette, hogy a története teljesen át fogja formálni a gyerekkönyvpiacot, ahogy azt sem, hogy alig pár év múlva a világ első milliárdos írója lesz. Akkoriban ugyanis csak egy elvált, depresszióval és megélhetési gondokkal küzdő anyuka volt, akinek tizenkét kiadó utasította vissza a kéziratát, és akinek még a könyve megjelenésekor is csak azt hajtogatták, ne is reménykedjen abban, hogy a gyerekirodalomból meg tud majd élni – összegzi a Könyvesmagazin.hu oldal J. K. Rowling sikertörténetének kezdeteit.

A Harry Potter sorozat 7 kötetesre nőtt, és az újabb folytatások megjelenését milliók vártak a világon. Volt olyan hely, ahol rendhagyó, éjféli premieren lehetett megvásárolni a könyveket és a rajongók beöltöztek boszorkányoknak, varázslóknak, hogy megidézzék a történet varázsvilágát.

J.K. Rowling Harry Potter történetei kölcsönözhetők a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló rovatában Manqarious Sarah, a Somogyi-könyvtár Könyvkirály című olvasásnépszerűsítő játékának Örökös Könyvkirálya Rick Riordan Villámtolvaj című regényét ajánlja:

Manqarious Sarah vagyok, az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolájának 8. osztályos tanulója leszek szeptembertől. A Somogyi-könyvtár olvasási játékának 3 egymást követő évben Könyvkirálya, idéntől Örökös Könyvkirálya. Az elmúlt évek során több száz könyvet olvastam el, ezek közül leginkább A Percy Jackson és az olimposziak című fantasy regény-sorozatának az első kötete a Villámtolvaj ragadott meg Rick Riordantól. A regény alapja a görög mitológia.

Eredeti megjelenésének éve 2005, magyarul 2008-ban adták ki először.

Az olvasást anyukám szerettette meg velem, aki könyvtárosként dolgozik. Az említett könyv azért is érintett meg nagyon, mert szeretem a történelmet, az ókori mitológia pedig igen izgalmas számomra. Minden megtörtént eseménynek oka van, ahogy a történet is az okokat keresi és az adja meg a válaszokat és a megoldást. A történelem sokszor ismétli önmagát, ezért minden korban az eseményeket azonos okok váltják ki, és a megoldás is hasonlóan adható meg. Ez adja a történelem érdekességét.

A könyvsorozat a New York Times bestseller listáját 155 hétig vezette a gyerekkönyvek kategóriában. A nagy siker hatására 2010-ben fantasy-kalandfilmet rendezett belőle Chris Columbus. A címszereplő Logan Lerman volt, de a filmben szerepet kapott Pierce Brosnan és Uma Thurman. 2020 decemberében az író bejelentette, TV-sorozat is készül majd belőle, a Disney gyártásában.

A történet főszereplője, Percy Jackson felfedezi, hogy ő Poszeidón, a tenger istenének fia. Megtudja, hogy a legendás lények (szörnyek, küklópszok, titánok és a görög istenek) a görög mitológiából még mindig léteznek a huszonegyedik században is, jelenleg az Empire State Building 600. emeletén találhatóak. Percy találkozik sok fiatal félistennel a Félvér-táborban, ez a számára egyetlen biztonságos hely. Útja során megtámadja Minotaurusz, akit legyőz és végez vele. A történetben megelevenedik Árész, a hadisten; Aphrodité; Héphaisztosz is többek között.

Richard Russell Riordan 1964. június 5-én született San Antonioban, Texas államban, az Egyesült Államokban. Tanulmányai befejeztével a San Francisco környéki és a San Antonio-beli általános iskolákban tanított angolt és történelmet, beleértve a görög mitológiát is. 2002-ben ő nyerte meg az első Mester Tanár-díjat a St. Mary’s Hall-ban.

Regényíróként rengeteg sikeres könyvsorozatot hozott létre. A felnőtteknek szóló, multi-díjnyertes Tres Navarre című misztikus sorozat egy texasi magánnyomozó hirtelenjött kalandjairól szól.

Rick Riordan gyermekeknek és felnőtteknek szóló regényei kölcsönözhetők a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Nagy Ági, a Rádió88 hírszerkesztő műsorvezetője Irvine Welsh Trainspotting című könyvét ajánlja.

Már gyerekkorom óta falom a könyveket, nálunk divat volt az olvasás, a polcok is roskadoztak a könyvek alatt, de rendszeresen jártunk könyvtárba is kölcsönözni olvasnivalót. Szüleim elmondása szerint hamar megismerkedtem a betűkkel, már az általános iskola előtt megtanultam olvasni. Talán a szülői példa miatt, de soha nem jelentettek gondot a kötelező olvasmányok sem. Sőt, hatásukra számos Jókai regényt leemeltem a polcról, de szerettem az orosz, angol és a francia írókat is. Gimnázium vége felé elsősorban történelmi írásokat forgattam, majd a főiskola alatt Agatha Christie krimijei jöttek sorba. Mostanság pedig a sci-fi történetek töltik ki az időm egy részét.

Kifejezett kedvenc könyvem nincs, de Irvine Welsh Trainspotting című könyvét rendszeresen újraolvasom. Mikor egyetemi felvételi előkészítőre jártam, akkor láttam a könyv alapján készült filmet, ami valamiért megfogott. Zsebpénzemből megvettem VHS-en, majd könyvben és DVD-n is. Mikor leemelem a polcról, mindig eszembe jut, az az idő, mikor beleszerettem a városba, és eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad, én Szegeden valósítom meg álmaim.

Egyszerűen csak szeretem, mert kikapcsol és szórakoztat.

Irvine Welsh 1993-ban a Trainspottinggal valósággal berobbant az irodalmi köztudatba. 2002-ben pedig Pornó címmel jelent meg a regény folytatása. A regényből a már Oscar-díjassá lett Danny Boyle készített filmet, mely bemutatását követően rövid időn belül ugyancsak kultuszművé vált.

„Rendkívül izgalmas könyv, annyira mulatságos és veszélyes, amennyire egy súlyos heroinista élete nem az. Benne van az a vibrálás, amiért az emberek kábítószereznek. Süt belőle ez a fajta tapasztalat és kockázat.”  (Danny Boyle, a regényből készült film rendezője)

Skóciában lelki gyógyszer a drog… Edinburgh sivár külvárosai, a 90-es évek. Drogok, ivászatok, bunyók, meccsek, csajok, ócska stiklik – halál és árulás. Ez a narkós Renton és haverjainak élettere, ezek töltik ki mindennapjaikat. A sztorik sorozatából lassanként kibontakozik a történet: Renton szabadulni akar a függőségtől, a heroin rabságából. Ám a kitörés iszonyatosan nehéz („könnyebb a narkót eltüntetni egy fasziból, mint a narkóst”), és mivel a droggal együtt a korábbi életmóddal járó társaságról is le kell mondania, időnként kínos megalkuvásokra és piszokságokra kényszerül. És ezek csak tovább bonyolítják amúgy sem egyszerű életét…

A Trainspotting az utóbbi évtizedek nagy kultuszkönyveinek egyike. Egyszerre durva és megható, valósághű és szürreális, igaz és ironikus – ezekkel gondolatokkal ajánlja magát a könyv hátsó borítója.

Irvine Welsh Trainspotting című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Mészáros Zsolt, a szegedi Béke Utcai Általános Iskola igazgatója Tompa Andrea Omerta – Hallgatások könyve című regényét ajánlja.

Konkrét könyv címéhez nem tudom kötni, hogy a regények mikor és hogyan váltak életem részévé. Valószínűleg azért, mert beleszülettem az otthoni olvasási kultúrába.

Tompa Andrea Omerta című regénye Édesanyám szülőföldje, Erdély nevével szólított meg. Szülővárosomban, Szegeden vagyok itthon, de Székelyföldön is otthon érzem magam. Ennek természetszerű oka, hogy a második világháború végén Magyarországra menekült családunk szigetként őrizte meg a szűkebb haza gondolkodásmódját, hagyományait. Ebben is segítségemre volt az irodalom. Elsősorban Tamási Áron művei, valamint Nyírő Józsefnek a rokonság könyvespolcain megbújó, régi kiadású regényei, novellái.

Tompa Andrea Omerta című regénye arról az erdélyi, romániai világról tudósít, melyről életkorom miatt sem lehettek személyes élményeim. Csak a hatvanas évek végétől, a kölcsönös rokonlátogatások révén volt arra lehetőségem, hogy családom szülőföldjéről személyes élményeket szerezzek.

A regény árnyaltan mutatja meg az 50-es évek ottani világát, az életformák megszűnését, a hagyományos közösségek felbomlását. Szereplői rátalálnak a hallgatásra, elhallgatásra, mint alkalmazkodási technikára. Az okok szerteágazóak; életmódból fakadók, magánéleti, világnézeti vagy politikai vonatkozásúak, ugyanakkor egymással is hálót alkotnak.  Ösztönösen, vagy tudatosan, vagy a hallgatásra fogadalmat tett emberként teszik ezt.

Az Omerta bár négy ember (Kali, Vilmos, Annuska, Eleonóra) személyes történelmét mutatja be, mégsem történelmi regény. Az emberi érzelmek, kapcsolatok sok szálból összefonódva elevenednek meg. A szerző a szerelemről – beleértve a testi kapcsolatot is – szokatlan nyíltsággal beszél.

Tompa Andrea nyelvünknek kiemelkedő művésze. Hiteles nyelvet talált, illetve kreált regénye szereplőinek. Ehhez személyes élményem is kapcsolódik. Kali ízes tájnyelvét Nagymamám még beszélte. Sajnos ebből keveset őriztünk meg, jobbára csak a család szóhasználatában, észjárásában maradtak nyomai.

Számomra a regénynek személyes tanulsága is van. Rádöbbentett, hogy családunk az itthoni, szegedi éveket az érvényesülés lehetőségétől távolságot tartva, a hivatás és a család belső világába zárkózva, önkéntes hallgatásban élte meg. Nagyszüleim, nagynénéim újra abba a helyzetbe kerültek, amiben az otthonukból való menekülésük előtt is éltek. Azzal a különbséggel, hogy nem nemzetiségük, hanem erdélyi világlátásuk, kultúrájuk miatt érezték magukat kisebbségben itthon, azaz az anyaországban. 

Tompa Andrea regényét, az Omertát 2018-ban Libri irodalmi díjjal tüntették ki.

Tompa Andrea Omerta című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló rovatában Szegezdi Róbert, a Szegedi Nemzeti Színház színművésze Victor Hugo A nyomorultak című regényét ajánlja:

„Három bátyám van, mindhárman körülbelül tíz évvel idősebbek nálam, így már szinte kész könyvtár várt engem. Emlékeim szerint a Timur és csapata, illetve A Pál utcai fiúk voltak az első „nagy utazásaim”.

Victor Hugo A nyomorultak című regénye a kedvencem. Többször olvasós. Mindig más szemszögből vezet. Mikor kiskamaszként először kezembe vettem, krimiszerűen figyeltem Jean Valjeant, a főhőst. Vártam az újabb bűnbeeséseit. Nem bíztam benne… Pedig a hősökben bízni kell! „

***

A tizenkilencedik századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól – az emberi lélek időtlen testamentuma, amelyben örökre összekapcsolódik Jean Valjean, az egykori elítélt és a könyörtelen Javert felügyelő sorsa. A két férfi emberöltőn átívelő küzdelme a történet mozgatórugója.

A regény története a francia forradalom után, 1815-ben kezdődik és a XIX. század derekáig követi nyomon Jean Valjean sorsát a kilátástalan nyomortól a fegyenctelep poklán és a szabad élet nehéz stációin át a halálig. A kálváriához és feltámadáshoz hasonlítható életút nagy mélységből indul, amelyből Jean Valjean nem tudna kiemelkedni az első, nemes céllal elkövetett bűne után, ha nem találkozna a megváltó jósággal. Motivációja a lopás elkövetésére az éhség, bár ő nem saját maga akar jóllakni, a kenyeret azért emeli el, hogy nővére éhező gyermekeinek ennivalót szerezzen.

A híres irodalmi alkotást már megjelenése évében lefordították olasz, görög és portugál nyelvre. A párizsi kiadás hétezer példánya rövid idő alatt elfogyott.

A nyomorultakat több tucatszor filmesítették meg, és ebből jó néhányszor igazi világsztárok játszották a főbb szerepeket.

A regényéből 1957-ben képregény is készült Korcsmáros Pál rajzaival.

Victor Hugo már diákként minden energiáját az írásnak szentelte, tizenöt éves korában a Francia Akadémia kitüntette egy verses darabját. Összesen 9 regényt írt. Élete során több mint 4000 rajzot készített. Nevét számos európai országban, hazánkban is utca őrzi, regényeit újra meg újra kiadják.

Victor Hugo 1885. május 22-én hunyt el.  Holttestét a Diadalív alatt ravatalozták fel, majd – végakaratához híven – a szegények halottaskocsiján szállították a Panthéonba, hatalmas tömeg kíséretében.

Nemes Nagy Ágnes szavait idézve: „Elejétől végig a királyi hercegek születésétől a párizsi kommünig mindent megélt és megírt, végignyúlt a századon, mint egy folyton gyűrődő, alakuló hegylánc.”

Victor Hugo A nyomorultak című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló rovatában Veszelka Attila Kölcsey-érmes író, költő, a Szegedi Akadémiai Bizottság Szépírói Csoportja elnöke Krúdy Gyula Boldogult úrfikoromban című könyvét ajánlja.

Az első, könyvvel kapcsolatos emlékem ötéves koromból való, akkor hozta el nekem a Télapó a Babar utazása című meséskönyvet. Az általános iskola alsó tagozatában olvasás tantárgyból mindig ötös voltam, sose múló emlékem, hogy második osztályban a memoriterért, József Attila: Altató című verséért is kaptam egy nagy ötöst. Hogy már nagyobbacska lettem, a Rémusz bácsi meséi vált kedvencemmé. Az Egri csillagokat éjszakánként a paplan alatt, elemlámpa fénye mellett olvastam ki. Tini korom meghatározó könyvei Mark Twain regényei, a Tom Sawyer és a Huckleberry Finn kalandjai, valamint Dékány András tengerészregény-sorozata, illetve Takáts Gyula: Egy flóbertpuska története című ifjúsági regénye lettek. Egy szó, mint száz, szenvedélyes olvasóvá váltam, ami nálam azt jelenti: a legcsekélyebb időt is kihasználom, legyek bárhol és bármikor, hogy olvashassak, ezért úgy gondolom, nem is érdemes tovább sorolnom a kezemben megfordult, rám hatást gyakorolt számos könyv címét. Amiért most mégis megteszem, hogy ajánlok a számomra kivételes könyvek közül egyet (primus inter pares) a Szegedi Tükör kedves olvasóinak, azt egy szeretetteljes felkérésre teszem. Ez a könyv pediglen Krúdy Gyula 1929-ben írott regénye: a Boldogult úrfikoromban. Krúdy gordonka-hangú sorai számomra verssorok. Tán azért is kedvelem annyira, mert teljes mértékben impresszionista beállítottságú vagyok. Rajongok Monet, Sisley, Renoir képeiért, Debussy, Ravel, Respighi zenéjéért, Francis Jammes verseiért. Hihetetlen, de igaz: tavaly tavasszal – a járvány bezártsága alatt – 37 Krúdy regényt olvastam el egyhuzamban. A Boldogult úrfikoromban Krúdy Gyula talán legjobb alkotása. Helyszíne a budapesti Király utcában leledző, Bécs városához címzett vendéglő, mondhatni sörház, ideje nem egészen egy nap, főszereplői a betérő korhelyei. Hogy ebből a szűk keretből Krúdy mit hoz ki, az egészen varázslatos. Amikor a könyv végére értem, meghajtottam a fejem, és azt mondtam: igen, ez a vegytiszta zsenialitás.

Krúdy Gyula Boldogult úrfikoromban című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból!