Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Rakonczai László, egy multinacionális biztonsági cég szakmai igazgatója és fotográfus Matthew McConaughey Zöldlámpa című kötetét ajánlja.

Az élet országútja egyikünk számára sem kínál zökkenőmentes utazást. Éles kanyarok, szűk szerpentinek, mély kátyúk, stoptáblák, és piros lámpák nehezítik haladásunkat – néhol ködös a táj, sötét a ránk boruló éjszaka, és megesik, hogy rossz útitársak ülnek autónkba. Ha azonban tudatosan és nyitott szívvel haladunk, egyre ügyesebben vesszük az akadályokat, és megértjük, hogy azok is értünk vannak, így egyre több piros lámpát változtatunk zöldre.

Ha kitartunk, tanulunk, és bátran szembenézünk mindazzal, amit a következő kanyar hozhat, hamarosan megjelennek a gyorsítósávok, a hosszú egyenesek, a végtelen szabadság ígéretével kecsegtető távoli horizontok, és a zöld lámpák régi barátként köszöntenek bennünket.

Matthew McConaughey könyve semmiképpen sem hagyományos életrajzi mű. A kendőzetlen, nyers őszinteség kéz a kézben sétál a könyv lapjain a szerelmi vallomás emelkedett líraiságával. Az egyik oldalon még kacagunk egy hétköznapi, banális helyzeten, a következőnél már a könnyünk csordul, amikor magunkra ismerünk egy szívfacsaró történetben. Kudarcok és sikerek, tünékeny illúziók és örök szerelmek, elutasítás és elfogadás, önmegtagadás, és önmagunkra találás, pirosból zöldre váltó lámpák, gyönyörű felismerések. A könyv lapjain Matthew született mesélőként vezet végig élete legfontosabb állomásain, miközben rövid összegzésekben summázza az adott életszakasz legfontosabb tanulságait.

Ez a könyv megindító, megrendítő, felemelő és nem utolsósorban: hihetetlenül szórakoztató. Aki egy könnyed olvasmányt szeretne, hollywoodi csillogással, felszínes celebtörténettel, annak nem érdemes elolvasnia ezt a könyvet. Aki viszont szeretne elmerülni egy messze földeket megjárt utazó történetében, aki szeretne a saját életére jobban rálátni, és ezáltal az élet és önmaga megismerésének útján több zöld lámpára szert tenni, annak kötelező.

Matthew McConaughey Zöldlámpa című kötete elérhető a Somogyi-könyvtárban.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Andóczi Balogh Éva, a Somogyi-könyvtár nyugalmazott kommunikációs csoportvezetője, a könyvajánló sorozat megálmodója Tóth Krisztina Malac és liba című gyermekkönyvsorozatát ajánlja. Nyolcéves lehettem, amikor rettenetesen vágytam rá, hogy megkapjam Bálint Ágnes Mazsola című gyönyörű, fekete-fehér képekkel illusztrált meseregényét. Mazsola gyermekkorom televízióból is ismert malackája volt, akit minden gyerek szeretett. Életbevágóan fontos volt számomra, hogy Mazsola beköltözzön hozzánk. Végül a szüleim megszántak, és Mazsola lett számomra a beavatás a könyvek és az olvasás birodalmába. Életem minden stációjában jelen voltak a könyvek, valamint olyan meghatározó személyek is, akik valamilyen formában olvasásra inspiráltak, történeteket ajándékoztak nekem, vagy tőlem fogadtak el felolvasást vagy könyvajánlást. Kisgyermekként esténként Édesanyám olvasott fel magyar népmeséket, az Ezeregyéjszaka legszebb meséit, a Grimm-meséket, Mórát és a kortárs írók történeteit. És láttam őt is, a nagybátyáimat is, meg a közvetlen szomszédainkat is szenvedélyesen olvasni és könyveket csereberélni. Nekem pedig az eltelt évtizedek alatt folyamatosan ajánlottak vagy adtak olvasnivalót a – kamaszként egyre fontosabbá váló – kortársak, később a tanáraim, barátaim, kollégáim, majd a Somogyi-könyvtárhoz kötődő szakmai feladataim. Több mint másfél évtizedes gyermekkönyvtárosi időszakomban – kollégáimmal közösen – arra törekedtünk, hogy létrejöjjön a kapcsolat a gyerekek és az írott szó között. Hallatlanul izgalmas kaland volt. Aztán később, újabb másfél évtizeden át a szegedi ünnepi könyvhetek koordinálójaként számtalan emlékezetes találkozásban volt részem a kortárs magyar irodalom jeles képviselőivel. Sokszorosan szerencsés vagyok ezért. Magánemberként – először anyaként, majd nagymamaként – varázslatos, összebújós, közös olvasások öröme jutott nekem. Megtapasztaltam, hogy az olvasási kedv ragályos is lehet, és bizony átadható, bár nem érdemes a véletlenre bízni. És lám-lám, mostanra felnőtt nagyfiam gyakran ajánl nekem könyveket, és én örömmel hallgatok rá. Legutóbb az ő inspirálására olvastam el Jaume Cabré Én vétkem című nagyszabású regényét. Nagymamaként megtörténhetett velem, hogy kis unokámmal közös világunkba beköltözött egy újabb mesebeli malac, mégpedig Tóth Krisztina József Attila-díjas író Malac és Liba című gyermekkönyvsorozatából. Van valami titka Tóth Krisztinának, mert a mesehősök kalandjait átszövő humor megkacagtatott éppúgy engem is, mint ahogyan a történettel megajándékozott kicsi lányt. Bevallom, rajongói lettünk a sorozatnak, amelyet Hajba László részletgazdag rajzai tesznek még árnyaltabbá. Ráadás, hogy a könyvek bűbájos versbetéteket is tartalmaznak, amikor is a két főhős, Malac és Liba dalra fakad, hogy nyomatékot adjon érzéseinek. Felbátorodva ezen, mi is megalkottuk a magunk strófáit. Közös művünk kedvenc sora így hangzik: „Milyen jó, hogy néha kicsit bambulok!” Mi tagadás, ha megírtuk, hát el is fújjuk, hogy ne merüljön feledésbe ez a fontos megállapítás! Időközben ugyan az óvodásból kisiskolás lett, és már önállóan is kirándul az írott szó birodalmába, de a közös olvasások szokását máig megtartottuk. Igaz, már a nagyobb lányoknak szóló könyveket véve kézbe, csak úgy, a közös kaland kedvéért. Bízom benne, hogy a téli szünetben újfent lesz rá lehetőségünk. Tóth Krisztina a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó képviselője. Felnőtteknek írt könyveit közel húsz nyelvre fordították le. 2021-ben ő nyitotta meg Szegeden az ünnepi könyvhetet. A Malac és Liba című könyvsorozat középpontjában lévő két barátról így vall egy vele készült interjúban: Malac és Liba valójában mi magunk vagyunk, az összes kicsinyes hülyeségünkkel és szerethető gyengeségünkkel. Tóth Krisztina Malac és Liba című gyermekkönyvsorozata a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Takács Éva, a Belvárosi Mozi vezetője Szabó Magda: Az ajtó című kötetét ajánlja. Az ajtó többször, más-más módon is közeledett hozzám. Legelőször a barátnőm könyvespolcáról integetett hívogatón, nem is tudom, miért, akkor nem vittem magammal. Később egy színházjegy formájában érkezett, de elfoglaltságom miatt mégsem néztem meg az előadást. Bántam. Nemrég megvásároltuk álmaink otthonát – a patinás falak és a régi lomok között az egyik sarokban ott várt rám a könyv. Ekkor már csak az enyém volt. A regény számos irodalmi díjat nyert, a neves szakmai elismerések mellett az olvasók szeretetét jelzi, hogy 2015-ben a világ 10 legjobb könyve közé választották. A Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas írónő háború utáni években játszódó története 1987-ben jelent meg először. A számos önéletrajzi elemet tartalmazó műben két szigorú elvek között élő, zárkózott asszony portréja bontakozik ki: míg Magda hétköznapjait az írás tölti ki, addig Szeredás Emerenc életét a szolgálat: utcák, otthonok titokzatos őre ő, akinek keze alatt patyolattisztává válik a lakás, a konyhában ínycsiklandozó étel rotyog, munkája nyomán megtisztulnak a járdák és utak. „Emerenc mindig tudta, hol van rá szükség, kisugárzásához tartozott, hogy az emberek a viszont-bizalmasság minden reménye nélkül közlékenyek voltak vele…” Magda és házvezetőnője lassan, finoman, néha viharos konfliktusokat átélve közelednek egymáshoz, mivel a bejárónő furcsán, a saját optikáján keresztül látja a világot, az érzéseit ugyanígy mutatja ki, szeretni is sajátságos eszközökkel szeret: így kerül a családhoz Viola, a kan kutya és egyéb, lomtalanítások alkalmával kidobott kacat is. Az írónő ugyancsak zárt világa ugyanilyen lassan tárul ki. A két főszereplő egyre inkább belátja, hogy függenek egymástól, noha ezt egyikük sem tervezte előre.  A regény titokzatos ajtaja kizárja a kíváncsiskodó külvilágot, de egyben óvón védi is a bent megbúvó valót. A közeledés eredményeként Magda előtt a valóságban is megnyílik Emerenc rejtelmes világa, az ajtó egyedül neki tárul ki, pedig a kölcsönös elfogadáshoz mindkettőjüknek rengeteg engedményt kell tenniük. A házvezetőnő világa ugyanis kétféle embert ismert, „aki seper, és aki nem” – az írónő pedig kétségtelenül az utóbbihoz tartozott. Ez a szeretetkapu akkor látszik bezárulni, amikor Emerenc betegsége folytán Magdának nem marad más választása: beengedi ebbe a féltve őrzött térbe a külvilágot. Az ajtó című regény filmadaptációját 2012-ben mutatták be a magyar mozikban, Szabó István rendezésében. Filmszeretőként ezt is jó szívvel ajánlom. Szabó Magda Az ajtó című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Rotár Krisztina főlevéltáros Jaume Cabré: Én vétkem  című kötetét ajánlja. Egy gyermek akaratlan bűne. Rideg családi közeg. Bűntudat. A demencia réme. És egy hegedű. Jaume Cabré monumentális regénye komótosan építkezik, nem siet, látszólag rapszodikusan villant fel epizódokat a középkori szerzetesek életéből és Auschwitzból, majd ahogyan a történet szálai lassan összeérnek, hirtelen elmélyül. Az elbeszélő egy, a demencia határát súroló 60 éves férfi, akinek gyermekkora antik tárgyak és iratok között telt. Súlyos titkot hordoz, amely egész későbbi életére hatással van, és amely arra készteti, hogy fejtse fel a múlt szövedékét, mielőtt elméjére végleg homály borul. A regény központi motívuma a hegedű, aminek középkori születése katalizálja az eseményeket. Lelki szemeink előtt látjuk, ahogyan formát ölt, felcsendül, majd Auschwitz-Birkenau poklában bukkan fel újra. Egy idős nő féltő gondoskodással szorítja magához családi ereklyéjét, de ez a ragaszkodás nem maradhat megtorlatlan. Egy műkedvelő német náci tiszt gyilkolja meg a védtelen asszonyt és orozza el tőle féltett hangszerét. Az auschwitzi rettenetet – különösen mert a kifinomult ízlésű náci tiszt egy orvos – a kísérletek oldaláról is megvilágítja igen felkavaró képekben: „meg azt a kislányt a nyavalyás koszos rongyával, aki képtelen volt mankó nélkül megállni a lábán, és ha nem nyugtatózták be, úgy üvöltött a fájdalomtól, hogy az egész személyzetet kikészítette…” vagy: „Mint a tábor legmagasabb rangú orvosi tisztje, úgy döntött, hogy elrendeli a nagytakarítást. Először is Barabbas segítségével öt órát töltött az iratok és fényképek elégetésével, megsemmisítve minden dokumentumot és bizonyítékot, amely felkelthetné a gyanút, hogy Birkenauban kislányokon kísérleteznek, akik kétségbeesetten egy piszkos rongyot szorongatnak.” Cabré könyve megrendítő és nyugtalanító, és ezt a hatást növeli azzal, hogy elegyíti a középkorban és az Auschwitzban játszódó jeleneteket, amely olyan történetmesélési technika, ami nem ereszti, nem engedi „ellazulni” az olvasót. Hivatásomból fakadóan is foglalkozom történelemmel, és – bár sokat tépelődtem, hogy melyik könyvélményemet osszam meg – éppen ezért esett erre a választásom. Ha tetszik, ez mikrotörténelem, hiszen egy kisfiú, egy család regénye, ha tetszik, akkor világtörténelem, hiszen a középkor és a vészkorszak regénye, ha tetszik, akkor lélektani regény, hiszen a bűntudat regénye. Jaume Cabré Én vétkem című kötete a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Bakos András újságíró Baka István Sztyepan Pehotnij testamentuma című kötetét ajánlja. „Leszállt a köd nem láttam merre járok/ Dohogtam csak hogy nyugtassam magam/ S szorongtam is megásták már az árkot/ Hol kuksolok majd géppisztolyosan” – írja Sztyepan Pehotnij. A pehotnij – pehotyinszkij – gyalogos katonát jelent. Ez a kép a nagy vers önironikus ízét erősítette, amikor megjelent magyarul a kilencvenes években. Sztyepan Pehotnij testamentumában a történelemből ismert vagy ismeretlen képeket lehet látni újraszínezett állapotban: az Auróra cirkálót, Lenin villanó fogsorát. A költő halott szerelméhez szólva, a pályatársak hangját idézve is összeveti a szörnyű múltat a kilátástalan jelennel, és bár az öniróniát elnyomja a szorongás, azért élet van itt. A szentpétervári ködben hazafelé tántorgó költőt megtalálják a barátok, mielőtt megfagyna, hazaviszik. Baka István (1948–1995) verseskötete 1994-ben jelent meg. A költő orosz tagozaton tanult a gimnáziumban, orosz-magyar szakon végzett a szegedi egyetemen. Az 1969-es Szovjetunió-beli – ukrajnai – építőtábor, ahol sertéstelepet épített, egyben nászút is volt. Orosz irodalmat fordított magyarra, hazai és emigráns szerzők műveit, saját oroszverseiben pedig megírta, milyen élete lehet ottani alteregójának. A Sztyepan Pehotnij testamentuma fiktív életrajzi regény. Oroszul is olvasható, mert Jurij Pavlovics Guszev Konrád, Kertész regényei és az egész Balassi-életmű mellett ezt a könyvet is lefordította. A 2001-ben megjelent kétnyelvű kötetről Tarján Tamás azt írta, „a kortárs magyar irodalom más rokon törekvéseit is új fénykörbe vonhatja”. A kritikus kíváncsian várta, milyen kommentárokat fűznek majd a műhöz a szerepversekben utazó költőtársak. Azt lehet tudni, hogy a valóság beleír az irodalomba, megváltoztatja a befogadást. Csak fölkészülni nem lehet rá. A régen ismert vers, ahogy olvassuk, megváltozik. Most ez a könyv is ilyen. A költő, aki szeretne elpárologni, de a határőr megállítja; a tábor, ahol a politikai elítélt könnyen meghalhat; a ködben előbukkanó lövészárok is mint kép elveszítette önirónia-jellegét. A változás visszafordíthatatlan. Mint amikor a festő által használt anyag viselkedése miatt lehetetlen megállítani a képek sötétedését. Arról, hogy mi vár ma egy orosz költőre, aki nyilvánosan merészeli felolvasni rendszerkritikus versét hazájában, ma bírósági tudósítás szól, de mozgóképen is meg lehet nézni, rendőrségi felvételen. Baka István Sztyepan Pehotnij testamentuma című kötete a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Gál Andorné Gabriella könyvtáros, kulturális mediátor és közösségfejlesztő Kádár Annamária Mesepszichológia című kötetét ajánlja. A könyvek és az olvasás iránti szeretet, a mese varázslatos világával kezdődött el, amely meghatározó lett az életemben, ennek köszönhetően kerültem a kulturális élet vérkeringésébe. Folyamatosan képzem magamat család és munka mellett, fontosnak tartom, hogy minél szélesebb területen gyarapítsam a tudásomat, és az elsajátított ismereteket a gyakorlatban tudjam alkalmazni. A Papírszínház világát könyvtárosként ismertem meg, a vizuális technika, a mesék képekben való megjelenítése, az élőszavas mesélés nagyon közel került hozzám, úgy éreztem, ez az én világom. Ennek kapcsán kutatómunkát végeztem, hazai és nemzetközi viszonylatban, nagyszerű felfedezésekre volt lehetőség. A kutatómunkához köthető az általam választott könyv, Kádár Annamária: Mesepszichológia címmel. A könyv különösen azért is említésre méltó és egyben ajánlható szülőknek, nagyszülőknek, gyerekekkel foglalkozó szakembereknek, pedagógusoknak, mert az érzelmi intelligencia fejlesztésével foglalkozik a szerző. A könyvben központi szerepet kap a gyermekek fantáziavilága, mely a mesék által jön létre és folytatódnak a saját belső világukban, hiszen beleélik magukat legtöbbször a főhős szerepébe. A szerző saját magáról is ír, a gyermekkoráról, a mese birodalmáról, a fantáziavilágról, a gyermek mágikus gondolkodásáról, a belső képalkotásról. Az elméleti vonatkozású fejezetekben gyakorlati módszerek leírására is sor kerül, hogyan lehet a gyermek érzelmi intelligenciáját fejleszteni. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a könyv utolsó fejezetében tíz EQ-fejlesztő mese található képekkel illusztrálva, amelyek 4–9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában. És még egy utolsó gondolat: tegyünk azért, hogy gyermekeink boldogok legyenek, és olvasni szerető emberekké váljanak! Kádár Annamária Mesepszichológia című kötete a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.