Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Volford László, a CSMKIK Kommunikációs és Reklámklub vezetője Tonelli Sándor Ultonia. Egy kivándorló hajó története című könyvét ajánlja.
Mottó: Hazám
„Multunk mind össze van torlódva, s mint szorongó kivándorlókra, ránk is úgy vár az új világ.”
A könyvajánlás önző módon mások figyelmének (idejének) a lekötésére irányul, úgyhogy ebben a folyamatban korántsem biztos annak a befogadó oldali valódi elfogadása, élménye. A csalódás elkerülése végett emiatt a digitális térben egyből melléíródik, hány perc is a cikk elolvasása, és a megértéshez a kulcsszavakat is megadják hozzá. Esetemben ez csupán 2 perc, és a kivándorlás, Amerika, az új világ a vezérgondolat. Így már lehet is tovább görgetni a vég nélküli online hírzuhatagot!
Ezért a romantikus – 1907-es, Ultonia tengerjáró hajós, álruhás utazás – történet ajánlásán túl én inkább a hozzá köthető személyes gondolatcunamimat osztanám meg. Az 1929-ben megjelent, parányi, újrakötött borítású könyvecskével való első találkozásom a Somogyi-könyvtár több száz méteres polcrengetegében történt meg. Látszólag céltalanul emeltem ki a „tornasorból”. Elolvasván viszont azonnal a mindössze 25 éves, nagykőrösi állomásfőnök jogvégzett fiataljának kvaterkázós budai asztaltárságában éreztem magam. Dédapáink között, akik az amerikás hírek valódiságán tűnődtek el. (Közbevetőleg: Vajon a hétvégi rakpartozós fiatalok lépcsőtársasága miről filozofálgathat manapság?)
Mert közülük egy bevállalós ifjú magát fényképésznek álcázva Fiumében gőzhajóra szállt. A másfél ezer kivándorló közé vegyülve és nem a titanicos fedélzeten töltve 23 napot. Tonelli ugyanis fényképészi „álruhát öltve” jegyzetelt és fényképezett. Az úti célok, a vágyak, a sorsok, az életformák sokaságát tárva föl szociografikus módon a hajófenéktől a luxusszalonig.
A XX. századelő, a „gigantikus méretű, összmagyar rákfenévé démonizált jelenség” azonban a szerző személye felé terelte a figyelmemet. Ő az, aki pár évvel később a szegedi iparkamara titkára lett, és 27 éven át tisztségében igazi lokálpatriótává vált. Ez az olvasásélmény már a folyóirat-olvasó felé vezetett tovább, ahol Domonkos László a Trianoni Szemlében Szeged rejtőzködő embereként mutatta be őt. Méltatásában kiemelte „A franciák Szegeden” címmel 1939-ben megjelent dolgozatát, amely napjainkban a Trianon Kiskönyvtár sorozatban került újrakiadásra. Arra pedig, hogy a kiinduló történetünk keretezve legyen, és visszatérhessünk ismét az amerikai kontinensre, tavaly jött a meglepetés. A titkár eddig még nem publikált könyvének kézirata Torontóból talált vissza hazájába. A „Budapest ostroma” az 1944–1949 közti magyar viszonyok sajátos tükre. Ez a 75 éve kontinensek között bolyongó ritkaság a családtagoknak köszönhetően a Somogyi-könyvtár tulajdonába került. Így végezetül olyan kor- és eseménytörténeti élménnyel lettem gazdagabb, amelyet, – a Csipkerózsika-álmából felébredt, felújított – egykori Iparkamara (Vörösmarty utca 3.) épületén lévő emléktáblák is tovább hitelesítenek. Így tárult föl előttem tehát – az egy történet, egy szerző, egy könyv és egy gondolat füzér – a Somogyi-könyvtár generációkon átívelő DNS-e.
