Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Szabó Anna tolmács, fordító, projektmenedzser, blogger, önkéntes mentor és újságíró-aspiráns a Thomas Mann József és testvérei című kötetet ajánlja.
Vannak olyan meghatározó történetek, amelyek egy emlékezetes ponton lépnek az életünkbe, és onnantól fogva nem csupán nem eresztenek, sőt egyre több szállal kapcsolódnak hozzánk. Sosem hittem volna, hogy pont a Bibliából ismert József Thomas Mann által elbeszélt története lesz az, amely átsegít talán életem eddigi legnehezebb időszakán. Pedig így történt: miután megnéztem az Örkény István Színház majd’ négyórás József és testvéreiadaptációját, amint lehetett, elolvastam a könyvet.
Sose kedveltem Józsefet. Az apja kedvence, akivel folyton kivételeznek, és aki gyermekkorától kezdve kiválasztottként tetszeleg. Amikor a kútba vetik és eladják rabszolgának Egyiptomba, már gyerekként is úgy gondoltam, hogy megérdemli a sorsát. Valószínűleg én sem tettem volna másképp, mint a mellőzött testvérek. Kicsit talán csalódott is voltam, hogy a végén, a számtalan viszontagság és a többszöri bebörtönzés ellenére mégis a fáraó egyik első emberévé emelkedik, és az ő intézkedéseinek köszönhetően menekül meg egy egész ország – nem is beszélve a családjáról, akik nem különösebben érdemlik meg a megmentést.
Olvasás közben azonban egyre közelebb éreztem magamhoz nem csupán Józsefet, de a többieket is. Bár a maga 1600 oldalával nem egy könnyű olvasmány, amit az ember gyorsan végigpörget, szókimondóan, mégis gyönyörűen megfogalmazott igazságai azonban szíven találtak és lehorgonyoztak, amikor félő volt, hogy az élet tomboló vihara elsodor.
Akkortájt a napjaim nem álltak másból, mint anyagi nehézségekből, betegségből, balesetekből, stresszből és bénító búskomorságból. A nehézségek közt is reménykedő, kitartó József, az eleinte önző, majd egyenesen önfeláldozó Júda, a hibáit keservesen megsirató Jákob – no meg a regényben felvonultatott számtalan valóságos, emberi oldalról bemutatott karakter mind segítettek abban, hogy ne csupán átvészeljek egy nehéz időszakot, de közben önmagamat és az élet változó ciklusait is jobban megismerjem. Reményt kaptam tőlük, amikor a legsötétebb volt az éjszaka. Hányattatásaik rengeteg dologra tanítottak, de legfőképpen arra, hogy a rossz sem tart örökké, és hogy az, aki mindvégig megőrzi a reményt, és néha hajlandó egy kis önvizsgálatra, az valóban megérdemli a sorsát, a boldog végkifejletet.
Thomas Mann József és testvérei című kötete a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.


