Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Lovas Mária, az Alliance Française Szegedi Francia Kulturális Egyesület franciatanára Janikovszky Éva Van egy jó hírem! címmel megjelent válogatott írásait ajánlja.
– Olvasó embernek tartom magam, aki sosem ér az olvasandó lista végére. Csapongok a műfajok között, érdeklődve olvasom a kortárs szerzőket, a „kimaradt” klasszikusokat, a barátaink által ajánlott könyveket, az innen-onnan felbukkanó olvasnivalót. Olvasni jó, ám olvasni veszélyes. Mert vannak könyvek, amelyek nem egyszerűen megszólítanak, de magukkal ragadnak, és nem engednek. Aztán óvatlan olvasóként azon kapom magam, hogy nem készült el a tervezett munka, hogy családtagjaim már sokadszor osonnak a hűtő felé, vagy ami még rosszabb: nem aludtam – mondta Lovas Mária.
Hogyan lettem olvasó? Mikor kezdődött? Amikor meséltek az ágyunk mellett, amikor egy szép könyv volt az ajándék az ünnepeken, vagy amikor a mezőtúri városi könyvtár dolgozói hagyták, hogy a tinédzser lányok vihogva válogassanak a polcokon szunnyadó, olvasóra leső pöttyös és csíkos könyvek között? És hogy folytatódott? A gimis kötelezők hatása, amiket nem lehetett nem elolvasni, mert Achsné Gizi néni nemcsak szigorú volt, de minden szerzőt jószívvel ajánlott a figyelmünkbe? No jó, azért így is kimaradt egy-két remekmű. Vagy mert később nyelvszakosként illett ismerni az orosz, majd a francia irodalmat?
És a kedvenc, a meghatározó könyv? Úgy érzem magam, mint Gombóc Artúr… Lázár Ervin, Saint-Exupéry, Fekete István, Vámos Miklós, Janikovszky Éva… Mert „Velem mindig történik valami” és közben nem csak a feledhetetlen szereplőgárda miatt olvasom a „Málnaszörp és szalmaszál” történetet, de örülök, hogy lány, és örülök, hogy fiú. Aztán már nekik olvasom a Réber László által illusztrált könyveket, és lassan beleérek „A lemez két oldala” és a „Felnőtteknek írtam” világába. És anyukámmal felváltva olvassuk a „Mosolyogni tessék!” és az „Ájlávjú” sorait.
De akkor nézzük a legutóbbi Janikovszky-szerzeményt: „Van egy jó hírem!” Számomra mindenképp. Mert bárhol nyílik ki a jellegzetes stílusú írások válogatása, biztos lehetek benne, hogy ismét jólesően bekukucskálhatok az írónő életének pillanataiba, anélkül hogy zavarba kellene jönnöm a látványtól. Ráadásként minden írás végén pár sort a fia, Janikovszky János írt. Így peregnek elém a sorokból a hétköznapi vagy rendkívüli események, mulattató vagy elgondolkodtató történetek utazásról, bevásárlásról, öregedésről, de mindenekelőtt emberi kapcsolatokról, barátságról és szerelemről. Az élmények, az érzések és a dilemmák gyöngysorai szétgurulnak, hogy lehajoljak értük, majd újra összefűzzem őket, és megállapítsam: élni jó. Szerencsés vagyok, mert olvashatok.”
