2022. July 5., Tuesday

Katalógus

Hosszabbítás

eKönyvtár

Weboldalaink

2022 – az üveg nemzetközi éve – kiállítás

0
2022 – az üveg nemzetközi éve – kiállítás

Dátum/Időpont
2022. 04. 28. Thursday – 2022. 06. 30. Thursday
Nyitvatartási időben

Helyszín
Központi könyvtár
Központi könyvtár, Szeged, Dóm tér 1–4.


Az üveg a hétköznapjainkon és az ünnepeinken
Az üveg az emberiség legfontosabb, leginnovatívabb, legsokoldalúbb találmánya. Átlátszó, színes, fénytörő, visszatükröző, sík, katedrál, mintás, víztiszta, opálos, szivárványos… A legapróbb gyöngyszemtől a lenyűgözően ultramodern épületekig… mi bennük a közös? Az alapanyag, ami évezredek óta életünk minden területének szerves része: az üveg.
Az ENSZ az üveg nemzetközi évévé nyilvánította 2022-t. A Somogyi-könyvtár is részt vesz e sokoldalú anyag ünneplésében: a tárlat röviden áttekinti az anyag történetét, kiemelten foglalkozik művészeti jelentőségével, szegedi épületeket és különleges üvegablakokat mutat be.
A kiállítás a földszinti kiállítótérben látogatható.


PLINIUS ÓKORI ENCIKLOPÉDIÁJA
Caius Secundus Plinius (23–79) tematikusan 37 kötetbe rendezte korának összes természeti tudását. Külön fejezeteket kapott az asztronómia, a geográfia, az orvostudomány, az ásványok, az emberi lények, állatok, és bizonyos történelmi események.
Az I. könyv az egész mű részletes tartalomjegyzéke, bőséges forrásjegyzékkel kiegészítve. Az ókori mű természetesen másképp „tudományos”, mint a mai enciklopédiák. A kor természettudományos műveltségéhez egyaránt hozzátartoznak a babonás hiedelmek, Plinius érdekes, szórakoztató anekdotákkal és filozófikus elmélkedésekkel is színezi a száraz leírásokat.
Az itáliai reneszánsz humanizmus egyik alaptétele az volt, hogy az egyént állította a világ központjába. A hangsúly az isteni teremtésről áttevődött az emberi lét iránti csodálatra. Így a korai császárkori enciklopédikus mű a reneszánsz kor egyik legnépszerű olvasmánya let – és az maradt a következő évszázadokban is.
Részletesen leírja a korabeli üvegipari technikákat, külön kitér az ősi, közel-keleti módszerre, valamint az itáliai – egyben hispániai, galliai műhelyekben bevezetett – újításokra is:
XXXVI. LXVI. 193. „A műhelyekben a masszát ismét kiolvasztják, majd megfestik és részben fúvással formálják, részben korongon simítják, részben vésik, ahogy az ezüstöt”.
(Ez a megállapítása téves, mivel ma már bizonyított: a vésés technikája az ő korában még ismeretlen volt.)
Leírja korának ismert üvegfajtáit:
   1. Palack, váza, kupa, urna
   2. Üvegpaszta, vésett drágakövek részeként, vagy domborműveken. Gemmák. Olcsó ékszerek
   3. Drágakőhamisítás színezett üveggel. Karbunkulus, zafír, ametiszt és legfőképp smaragd
   4. Finoman megmunkált üvegmozaik
   5. Padlómozaik, mennyezetmozaik, nagyobb darabok. Lásd Scaurus-színház.
   6. Pompeiiben ablakra utaló síküvegcserepeket találtak.
A közfürdő tepidariumában feltártak egy bronzrácsot, benne ablaküveg-maradványokkal.
   7. Kezdettől fogva ismert a technika, hogy ha az üveg egyik oldalát besötétítik, akkor a másik fele tükör lesz.
„…Sidon egykor ezekről a műhelyekről vált híressé, amennyiben az üvegtükröt is itt találták fel.”


A TÖRHETETLEN ÜVEG LEGENDÁJA
(Plinius XXXVI. LXVI. 195.) „Azt mondják, hogy Tiberius uralkodásának idején az üvegnek olyan keverékét találták fel, ami hajlékonnyá tette ezt az anyagot. Azonban a mester egész műhelyét szétrombolták, nehogy csökkenjen az olyan fémek értéke, mint a réz, az ezüst és az arany. Ez a történet nem annyira hiteles, mint inkább sokáig és gyakran emlegették.”
Ugyenez a történet később Petroniusnál is felbukkan. Trimalchio, az újgazdag, felszabadított rabszolga így hetvenkedik, majd anekdotázik fényűző lakomáján vendégeinek:
Elnézést azért, amit mondani fogok: én az üveget mégiscsak jobban szeretem, mert annak legalább nincsen szaga. Ha nem lenne törékeny, az aranynál is többre becsülném; így azonban értéktelen vacak.
LI. Volt azonban egy míves, aki olyan üvegcsét készített, amely törhetetlen volt. Caesar elé bocsátották ajándékával együtt; aztán visszakérte az edényt Caesartól és a padlóra ejtette. Caesar szinte valószínűtlenül elsápadt. A mester pedig felemelte a földről a csészét; be volt horpadva, mintha bronzból készült volna. Aztán finom kis kalapácsot húzott elő togája öbléből, s a csészét szépen, nyugodtan helyrehozta. Azt hitte, ezzel a dologgal már-már megragadta Iuppiter tökezacskóját, főleg miután Caesar ezt mondta neki: “Más is ismeri az üveggyártásnak ezt a módját?” No de várjatok csak! Mikor azt felelte, hogy nem, Caesar lenyakaztatta. Mert bizony, ha ez a módszer ismertté vált volna, az arany, annyit érne, mint a sár.”
(Ford. Horváth István Károly, Szeged, Szukits K, é.n.)
Felületesen Cassius Dio is elmeséli a történetet: LVII. 21.5.


EGYIPTOMI ÜVEGLEGENDÁK
Különös anekdotát mesél el Hérodotosz:
II.69. Egyiptomban némelyek szentként tisztelik a krokodilokat, mások épp ellenkezőleg: ellenségként bánnak vele. A Théba környékén és a Moeris-tónál élők kifejezetten szentként bánnak velük. Minden háztartásban tartanak egy-egy példányt, megszelídítik; üveg-és aranyfülbevalókat aggatnak rájuk, karperececcel ékesítik a mellső mancsukat, ínyencségekkel és fogadalmi ajándékokkal traktálják őket, egész életükben a legjobb ellátásban részesülnek; haláluk után bebalzsamozzák, és megszentelt szarkofágban temetik el a szent lényeket…
Az „üvegkoporsó”, ami fejtörést okoz a kutatóknak:
III.24. Kambüszész kémei az aethiopok között rejtélyes anyagból, hualosból készült koporsót láttak, erről így számolnak be: miután vagy egyiptomi, vagy más módon kiszárítják a tetemet, teljesen beborítják gipsszel, majd szinte élethűen kifestik, majd elhelyezik egy átlátszó hualos-tömb közepében, így a holttest jól látható, ám nem áraszt kellemetlen szagot. A hozzátartozók egy éven át a házukban tartják a hualos-tömböt és a halottat, folyamatosan körberakják az első terméssel és más áldozatokkal. Egy év után kiviszik a házból, és a város környékén eltemetik.
A történelmi adatok, tények szerint ez a bizonyos hualos vagy hyalos, ami később az üveg görög megfelelője lesz, Hérodotosz korában még egész biztosan más anyagra utalhatott. Egyes feltételezések szerint természetes hegyikristálytömbről szól a leírás – ez azonban a mérete miatt teljesen kizárt: a hegyikristály nagy méretben igen ritka, szarkofág-méretben, méghozzá tömegével: teljesen kizárt az előfordulása. Így a mai álláspont szerint ebben a szövegben a szó jelentése:
„valamiféle kristályos kőzet”, pontosan nem meghatározható.


VILLA DEL CASALE, PIAZZA ARMERINA
Szicília közepén rejtőzik a világ egyik legcsodálatosabb, épségben megmaradt Kr. u. 4-5. századi római villája, melyet az UNESCO is felvett a világörökségei közé. A késő római kor egyik legfontosabb padlómozaik-gyűjteménye a Mediterráneumban mintegy 3500 nm-en terül el, minden helyiség más-más jellegzetes témát dolgoz fel. Ezek legfőbb célja a kor szokásának megfelelően a házigazda magasztalása, közvetlen és szimbolikus ábrázolással.
A Nagy vadászat csarnoka vadászjeleneteket, egzotikus állatok befogását és szállítását meséli el, színpompás üvegmozaikokkal. Mauretánia és India szimbolikus megjelenítése mellett felismerhető a karthagói kikötő, ahonnan talán Pozzuoliba vagyis Portusba indult a gazdag zsákmányt szállító hajó. De egyiptomi helyszínek, egyiptomi emberek, sőt egy ún. pannonsapkás férfi is felismerhető a történetben. A kezében tartott pálca a tekintélyére utal. Talán ő a vadászat vezetője az adott provinciában.


A RÓMAI BIRODALOM BUKÁSA UTÁN Európában egy időre feledésbe merült az üveggyártás. A Közép-európai lombos erdőségek nagy káliumtartalmú fahamujából új típusú üveget állítottak elő, ez az úgynevezett káliüveg, vagy más néven erdei üveg, Waldglass: ami az anyag eredete mellett annak jellegzetes zöldes árnyalatára és lelőhelyére is utal: ilyen típusú üvegeket ugyanis elsősorban a Rajna-vidéki, illetve cseh erdős területeken találtak. A frank területeken talált típus a verre de fougere, páfrányüveg – melynek adalékanyaga a páfrány hamuja volt. A középkori üvegleletek általában zöldes vagy barnás árnyalatúak, homoktartalmuk szennyezettségétől függően. Például vastartalmú kőzetek esetén barnás lett az üveg. A színezés technikáját bizonyos ásványok felhasználásával már az ókori rómaiak is magabiztosan alkalmazták, mint már láttuk Pliniusnál is. A középkorban színezett üveglapokkal csodálatos templomi ólomüvegablakokat készítettek a mesterek.
Sokkal nehezebb – sőt, évszázadokon át lehetetlen – volt a természetben előforduló kvarckristály és a ritka hegyikristály tiszta átlátszóságát elérni. A cristallo, azaz kristályüveg mesterséges előállítása a reneszánsz kori Velence elévülhetetlen érdeme. Az új vegyület összetevőinek titkát féltve őrizték. Az új, „kristálytiszta” üveg hamar népszerű lett, királyi udvarok vetekedtek az ebből készült pompás tárgyakért.
A 17. században az angol George Ravenscroft egy ideig Velencében dolgozott üvegművesként, majd hazatért szülőhazájába, és kikísérletezett egy új üvegfajtát a cristallo helyett: az úgynevezett ólomkristály üveget. Ez szerkezeténél fogva új csiszolási technikát tett lehetővé, ez a technika is villámgyorsan elterjedt a kontinensen is.


MURANO
Velencében a 9. század vége óta létezik üvegipar. Innen terjedt el Európa-szerte a korszerű üveggyártás, a legjelentősebb technológiai újítások, melyek századokon át meghatározták az európai üvegkultúrát. Az itt előállított termékek busás hasznot hoztak a Köztársaságnak, így jó okuk volt arra, hogy szigorú rendeletekkel védjék a helyi üveggyártás érdekeit, őrizzék a technológia titkait. Súlyos büntetés, örök száműzetés fenyegette a titkok kifecsegőit, és amikor 1291-ben Tiepolo dózse rendeletével kötelezték az üveggyártókat arra, hogy Velencéből átköltözve Muranóban, az addig jelentéktelen kis halászszigeten folytassák tevékenységüket, annak inkább a titok szigorú, központosított megőrzése volt a célja, mintsem a tűzveszélytől való félelem. A korabeli feljegyzések tanúsága szerint ekkor kapta „Az üveg szigete” elnevezést is. Az üvegfúvók különleges privilégiumokat kaptak, ám a Köztársaság határait nem léphették át. Aki mégis megtette, a fejével fizethetett érte. Velence vezetői így próbálták meg kivédeni, hogy a gyártás titkai ne kerülhessenek ki a birodalomból. Az új településnek saját rendőrsége és pénzverdéje is volt. Az üvegművesek megbecsülését jelzi, hogy a dózsék korában egyáltalán nem számított rangon alulinak a nemesifjak és üvegművesek leányai között köttetett házasságok. Még a kardviselés is engedélyezett volt számukra.
Az európai királyi udvarok, főúri rezidenciák és tehetős polgárok otthonok nyolcszáz éven keresztül innen szerezték be fényűző, különleges velencei – azaz muranói – üveg dísztárgyaikat, hatalmas, kristálytiszta üvegtükreiket.
Pontos feljegyzések tanúsítják: az első velencei tükrök 1369-ben készültek el. A 15. század közepén Angelo Barovier feltalálja a kristályüveget – más néven ólomkristályt (24%-os ólomoxid-tartalma miatt), melynek szépsége, átlátszó ragyogása vetekszik a természetben ritkán fellelhető különleges hegyikristályéval. 2009-ben a csillagászati teleszkóp feltalálásának 400. évfordulója alkalmából nagy nemzetközi ünnepségsorozatot tartottak világszerte, melyen bemutatták Galilei Pármában használt teleszkópját, melynek lencséit Muranóban csiszolták.
A 20. században rövid hanyatlás után újjáéledt a muranói üveggyártás: a sziget magához vonzotta a legjobb, újító szellemű, kísérletező kedvű tervezőket, és a modern kor legkiválóbb belsőépítészeivel együttműködve kialakult egy merőben új kultúra. Murano mellett ma már az egész Veneto tartomány a legmagasabb szintű szakmai képzés és alkalmazott tudomány nemzetközi központja lett. A szigeten található Üvegmúzeumban (Museo Vetrario) megcsodálhatjuk a helyi üveggyártás különleges termékeit, a legapróbb üveggyöngyöktől a teremnyi méretű üvegtükrökig, a legegyszerűbb, letisztult formájú edényektől a legbonyolultabb mintázatúakig, egyszerre átélve a kristálytiszta, átlátszó ragyogást és a szivárvány minden árnyalatának színpompáját. A múzeum mellett a világon egyedülálló szakiskola és szakkönyvtárak is találhatók a szigeten.


A NAGY FRANCIA ENCIKLOPÉDIA
Előzménye Ephraim Chambers Cyclopaedia, vagy a művészetek és tudományok egyetemes szótára című munkájának francia fordítása volt, amit egy Franciaországban élő angol, John Mills, és a gdański születésű, előbb Hollandiában majd Párizsban élő egyetemi professzor, Gottfried Sellius készített el 1743 és 1745 között. A kötet első kiadása után a hibák kijavítását és az új felfedezésekkel bővítést Jean Paul de Gua de Malves, a Francia Főiskola filozófia professzora végezte. Ő teljes újrakiadást javasolt, és ehhez több tudós és művész támogatását sikerült megnyernie, köztük volt Antoine Louis, Étienne Bonnot de Condillac, Jean le Rond d’Alembert és Denis Diderot. A szerzők azonban végül úgy találták, a professzor nem elég híres, ezért a mű sikere nem garantált, a terveit pedig túl drágának találták, így megvonták tőle a bizalmat. A vitákba belefáradva végül de Gua lemondott a szerkesztésről.
A szerzők, akik közül addigra már többen is jelentős érdemeket mondhattak magukénak, a főszerkesztést Diderot-nak ajánlották fel, aki valószínűleg a méltán közkedvelt, hat kötetes egyetemes gyógyszerszótár lefordításával vívta ki megbecsülésüket.
Diderot, miután megkapta a megbízást, meggyőzte a szerzőket, hogy az új mű legyen sokkal eredetibb és átfogóbb az elődeinél. A természettudományokhoz kevéssé értett, ezért maga mellé vette barátját, d’Alembert-t, aki a matematikai tárgyú cikkeket szerkesztette. Egyes adatokat az akadémia által szerkesztett Descriptions des Arts et Métiers című lexikonból vettek át.
A nagy mű végül 35 kötetes lett, 71 818 cikket és 3 129 illusztrációt tartalmazott. Az első 28 kötetet Diderot szerkesztésével 1751 és 1772 között adták ki. A tulajdonosok halála után Charles Joseph Panckoucke szerzi meg a kiadói jogokat, aki 1776 és 1780 között öt pótkötettel és két kötet névmutatóval egészíti ki. A francia felvilágosodás több ismert alakja dolgozott a művön, többek között Voltaire, Rousseau, és Montesquieu.
Az enciklopédia szerkesztőinek célja az volt, hogy véget vessenek a babonáknak, és hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyék az általános emberi tudást, vagyis hogy megfeleljenek a felvilágosodás alapeszméjének. Az ancien régime-ben ugyanakkor ez óriási vitákat gerjesztett, főként a vallási tolerancia miatt. Az enciklopédia magasztalta a protestáns gondolkodókat, és elítélte a katolikus dogmát. A katolikus egyház kiátkozta az egész kiadványt, de miután több magas rangú támogatója is akadt, a munka folytatódott, és titokban minden kötetet kézbesítettek az előfizetőknek.
1750-ben a teljes cím a következő volt: Encyclopédie, ou Dictionnaire raisonné des sciences, des arts et des métiers, par une société de gens de lettres, mis en ordre par M. Diderot de l’Académie des Sciences et Belles-Lettres de Prusse, et quant à la partie mathématique, par M. d’Alembert de l’Académie royale des Sciences de Paris, de celle de Prusse et de la Société royale de Londres. Ezt a címoldalt később kijavították, miután d’Alembert további tudományos címeket szerzett.
Az Encyclopédie címlapképét Charles-Nicolas Cochin rajzolta és Bonaventure-Louis Prévost véste 1772-ben. A középső alak az Igazságot jelképezi, őt erős fény veszi körül, ez a Felvilágosodás szimbóluma. A két alak a jobb oldalon az Értelem és a Filozófia, akik lerántják a leplet az Igazságról.


VALENTINO UNGARO
1482-ben a senji Nikola szerződést kötött a híres muránói üvegfestővel, Valentin Ungaróval, akinek vezetékneve egyértelműen magyar származására utal. Valentino Ungarót 1478 óta jeles mesterként emlegetik Muranóban, és a következő években gyakran festette az ottani üvegkemencék tulajdonosainak késztermékeit. Az egyik tulajdonos, Padron Jacobo d’Angelo elismerése, valamint a velencei kormány szándéka, hogy 1488-ban megbízást adjon a mesternek a mennybemeneteli dísztárgyak megfestésére, azt bizonyítja, hogy Valentino Ungarót az egyik a legkeresettebb és legkiválóbb muránói festők közt tartották számon. A senji Nikola lehetőséget kapott, hogy tőle tanulja meg a festészet titkát. A szerződéskötéskor 12 éves fiú, Nikola vállalja, hogy tíz teljes évig Valentin mesternél marad, ennyit tartottak szükségesnek a készség teljes elsajátításához, és ahhoz, hogy a mester elegendő tapasztalatot szerezzen az önálló alkotáshoz. A szerződésben Valentin vállalta, hogy átadja Nikolának mestersége titkát (docere misterium suum), valamint olyan oktatást nyújtson, mely nem kevésbé fontos a muránói mesterek számára, azaz vállalta, hogy megtanítja a fiút írni és olvasni is.
A fizetés, amit Nikola fog kapni, tíz dukát (amit majd a szolgálat végén kap kézhez), Valentino pedig köteles őt ellátni élelemmel és gondoskodni a ruházatáról, valamint minden olyan költségről, amely akkor merülne fel, ha Nikola véletlenül megbetegedne. Amikor Nikola kitanulja a mesterséget, megkapja az őt megillető fizetését, felszabadul, és amint lehetősége nyílik, önálló üvegárufestő műhelyt nyithat.
(L. Čoralić: Umjetnici i majstori senjskoga kulturnog kruga… Senj. zb. 21, str. 59.-78. 1994.)


Kategóriák:

Címkék: