Bognár Edmond

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Bognár Edmond, az SZTE BTK magyar szakos hallgatója, valamint az Edmond Könyvkuckója nevű, nagy sikerű olvasás-népszerűsítő YouTube-csatorna megálmodója Bridget Collins A könyvkötő című regényét ajánlja.

Az olvasás szeretete miatt jöttem az SZTE BTK magyar szakára, ahol harmadéves hallgató leszek ősztől. Hosszú évek óta nagyon szoros a kapcsolatom az olvasással, nincs olyan nap, hogy ne vegyek a kezembe egy könyvet, leginkább a nap végén, de akkor érzem teljesnek magam, ha reggel is van legalább fél órám olvasni.

Általános iskolás koromig kell visszamenni ahhoz a ponthoz, ahol megszerettem az olvasást. Amennyire most imádom a könyveket, ahhoz képest, amikor megtanultam olvasni, nem ragadott meg egyetlen kötelező olvasmány sem. Az első nyomot hagyó élmény az Atlantisz című ifjúsági regény. Ebben a könyvben az volt a különleges, hogy én választottam ki, engem szólított meg a könyvesboltban, és kértem meg anyát, hogy megkaphassam karácsonyra. Talán emiatt fogott meg ennyire. Szerencsére egy kalandos utazásra invitált a történet, és még az is kiderült, hogy egy trilógia első része, és máris várt rám a folytatás. Azóta is rettentően hálás vagyok ennek a könyvnek.

A tavalyi évem legnagyobb kedvencét szeretném most kiemelni és ajánlani. Ez A könyvkötő, Bridget Collins tollából. Egy kortárs angol regény, amely a múlt századba kalauzolja el az olvasóját. A regény abban különleges, hogy habár nem egy misztikus történet, egy pici varázslat mégis lakozik benne: a könyvkötés egy olyan mesterség a regényben, amely során a könyvkötő az adott szereplő múltban szerzett traumáját köti be egy könyvbe, ezzel kitörölve a fájó emlékeket. Rengeteg nehéz sorsot ismerhetünk meg a főszereplőnek, Emmettnek köszönhetően, aki a könyvkötő inasává válik.

A cselekmény ezek alapján nagyon egyszerűnek tűnhet, viszont az első harmada után akkora csavart rejt, amekkorával én még sosem találkoztam. Teljesen megváltozik a könyv szerkezete, és rengeteg új izgalom és megdöbbenés vár az olvasóra. Az utolsó harmadát már egy ültő helyemben olvastam végig; annyira magával ragadott, hogy egyszerűen nem tudtam letenni.

Egy mélylélektani regény, amely gyönyörűen megírt gótikus hangulatú tájakon játszódik, bemutatva az első szerelem elsöprő erejét. Hátborzongatóan jó olvasmány volt számomra, ennyire erős érzelmeket ritkán váltott ki belőlem könyv. Nagy szeretettel tudom ajánlani minden kedves olvasónak!

Bridget Collins A könyvkötő című regénye kölcsönözhető a Somogyi-könyvtárból.