Bodor Attila

Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv

A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Bodor Attila, meseíró és a Szegedi Tudományegyetem Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékének adjunktusa Rusvai Mónika Kígyók országa című könyvét ajánlja.

Gyerekkorom óta két világban érzem igazán otthon magam: a természet és a könyvek világában. Talán nem is csoda, hogy felnőttként a munkám a környezetvédelemhez kötődik, a szabadidőmben pedig továbbra is szenvedélyesen olvasok. Biztos, ami biztos alapon mindig van nálam egy könyv. Nagybetűs kedvencem nincsen, inkább egy egész listám van – és Rusvai Mónika Kígyók országa című, a második világháborús Magyarországon játszódó fantasy regénye váratlanul került fel rá.

A borítója alapján sokáig hidegen hagyott, de a fülszövegben megjelenő „küszöb alatti világ” koncepciója teljesen megvett magának (még ha a háborús háttér kicsit el is bizonytalanított).

Talán az olvasók között is van, aki bizonyos évszakokhoz, hangulatokhoz igazítja az olvasmányait. Én ilyen vagyok, és tartogattam is a könyvet egy lengyelországi nyaralásig (mit sem tudva arról, hogy az út helyszínei megjelennek majd a könyvben, szóval remek választásnak bizonyult), és rögtön beszippantott.

A könyv zseniálisan indul: rettenetesen tetszett a természetfeletti elemek szürrealitása, a magyar folklór és a század közepi miliő vegyítése, valamint a női sorsok kibontása is. Aztán a fő történetszál mellett elindul egy másik idősík, megjelenik Hanga, egy 2000-es évekbeli tinilány, akinek a története eleinte kicsit kizökkentett.

Később azonban, ahogy haladtunk előre (és derültek ki részletek), úgy lett Hanga is egyre organikusabb része az egésznek. A végére pedig úgy beleolvadt a könyvbe, ahogy a sárkányok emlékei oldódnak fel a fákban.

Még a kisebb bukkanó ellenére is az egyik legjobb könyv, amit mostanában olvastam. Látszik rajta, hogy a szerző „megcsinálta a házi feladatát”, alaposan utánanézett a történelmi részeknek, és kreált köré egy rendkívül részletes (és egyre bonyolódó), mégis követhető és logikus mágiarendszert, amelyben a legnagyobb természetességgel bukkannak fel a magyar népmesék motívumai. A szereplők közti kapcsolatokat és azok alakulását (csomózással, oldással, mindennel) pedig egyszerűen imádtam. Ez volt az első könyvem az írónőtől, de már most várom, hogy mivel rukkol elő legközelebb, mert ez kedvenc lett.

Rusvai Mónika Kígyók országa című kötete a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.