Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Weszelovszky Éva, az egykori ÁkomBákom könyvesbolt vezetője Genevieve Gornichec A boszorkány szíve című regényét ajánlja.
Az ÁkomBákom könyvesbolt megálmodójaként szerencsésnek mondhatom magam, hogy munkám jelentős része könyvekhez kötődik. Fontosnak tartom, hogy a hozzánk betérőknek olyan olvasnivalót ajánljunk, mely valóban elnyeri a tetszésüket, és ösztönzi őket a következő könyv kiválasztására.
Az ÁkomBákom kifejezett küldetésének tartja az olvasás népszerűsítését, az olvasóvá nevelést a fiatalok körében. Éppen ezért én magam is igyekszem minél szerteágazóbb műfajú alkotásokat olvasni, hogy minél szélesebb legyen a palettánk, ha könyvet kell ajánlani. Így akadtam rá Genevieve Gornichec A boszorkány szíve című regényére.
A történelem, a mitológia gyermekkorom óta vonzott, így nem véletlen, hogy ez a könyv felkeltette az érdeklődésemet. A történet középpontjában Angrboða, a boszorkány áll. Ő meséli el saját, szívbe markoló történetét. Odin és a többi Áz-isten haragja elől egy erdő mélyére menekül, ahol egyedül éli csöndes életét. Mindez megváltozik, mikor egy nap egy ismeretlen férfi jelenik meg. A kezdeti bizalmatlanság apránként vonzalommá alakul köztük. Olyannyira, hogy Angrboða és Loki szerelméből három különös gyermek is születik.
A kapcsolatnak azonban rengeteg nehézséggel kell szembenéznie, leginkább Loki istentársainak gyűlöletével. Szerelmük nem is állja ki a megpróbáltatásokat. Míg Angrboða körömszakadtáig harcol gyermekeiért, Loki tétovaságát árulásnak veszi, és meggyűlöli egykori szerelmét. A Ragnarøk, azaz az északi mitológia végső összecsapása során azonban fény derül tévedésére, és megbocsát egykori kedvesének.
A könyvet azért is ajánlom, mert egyrészt rengeteg érdekes részletet tudhatunk meg a régi skandináv hiedelemvilágról. Mindezt úgy, hogy nem szükséges hozzá előismeret. Másrészt nagyon tetszett, hogy egy picit más szemszögből olvashatunk ezekről az istenekről. Az általában pozitív hősként megjelenő Þor és Odin itt egyenesen kegyetlen és gonosz, míg a mindig bajkeverő Loki – minden esendőségével – kifejezetten szerethető karakter.
Ám egyértelműen Angrboða személye az, aki magával ragadja az olvasót. A könyv első részében Loki iránti szenvedélyét ismerhetjük meg. Majd ez a mindent elsöprő szerelem fokozatosan átalakul, mikor világra hozza közös gyermekeiket. Szerelmesből önfeláldozó anyává válik, aki végsőkig kitart gyermekei mellett.
Genevieve Gornichec A boszorkány szíve című regénye a Somogyi-könyvtárból kölcsönözhető.


