Szegeden divat az olvasás! Egy személy – egy könyv
A Somogyi-könyvtár könyvajánló sorozatában Antal Krisztina könyvtáros, könyves blogger Csanaki György Zsolt és Csanaki Ádám Pacsmagoncok című mesekönyvét ajánlja.
Miért olvas egy felnőtt gyermek- és ifjúsági könyveket? – kérdezik gyakran. Én azt mondom, bár többen térnénk vissza a gyökerekhez és tudnánk megtalálni azt a gyermeki tisztaságot, melyet idővel sok felnőttből kiöl az élet.
Tinédzser koromban barátkoztam meg az olvasással, mondhatni kissé megkésve, de azóta annál nagyobb szenvedéllyel űzöm ezt a hobbit. Könyvtárosként és a @kriszteka könyves bloggereként mérhetetlen örömet okoz, hogy minél több történetet ismerhetek meg és ajánlhatok az embereknek. Rengeteg műfajt kedvelek, a szép és szórakoztató irodalmon belül, de az ifjúsági könyvek a biztonsági kikötőim. Megnyugtatnak, szórakoztatnak.
Könyvtárosként és egy nyolcéves kislány nagynénjeként is mindig lelkesen kutatom a szórakoztató gyerekkönyveket, így akadtam rá a Pacsmagoncokra.
A kedves történetet verses formában meséli el a szerzőpáros, melyben kis szőrmókok mindennapjaiba tekinthetünk be. Bár külsőre hasonlóak, mégis színek szerint alkotnak csoportokat. Nyugodt világuk akkor borul fel, amikor űrhajón hozzájuk hasonló lények érkeznek és teljesen alapjaiban rengetik meg a világukat.
Rendkívül szerethetőek a kitalált lényecskék, melyek néha humoros tulajdonságokkal rendelkeznek, vagy viccesen viselkednek, tehát egyediek, mint mi magunk vagyunk. Egy olyan könyv ez, mely olvasás közben számos kérdést vet fel, mind a szülőben, mind a gyermekben, mégis mindkét fél számára élvezetes élményt nyújthat. A kedves mesének bájos és vicces rajzok adnak keretet.
A történet által számos komoly téma is átbeszélhető a gyermekkel, úgy mint a sokszínűség, csoporthoz tartozás, kiben bízhatunk meg, kitől fogadhatunk el ajándékot. Hová vezethet, ha rossz személyben bízunk meg, és még rossz tapasztalat esetén is van lehetőségünk ismét felépíteni valamit az alapoktól.
Ajánlom tehát a könyvet olyan szülőknek, akik maguk is szeretnének egy olyan elgondolkodtató mesét olvasni, mely felnőtt fejjel is élvezhető, mégis tartalmas és olyan beszédtémát ad, amit érdemes a gyermekkel még kicsiként átbeszélni. Emellett szívből ajánlom mindazoknak a felnőtteknek is, akik szeretnének kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből, és újra egy kicsit gyereknek éreznék magukat.


