Gyermekkönyvhónap 2016

A Csongrád megyei Gyermekkönyvhetek/gyermekkönyhónap programsorozatnak a fő célja a kortárs magyar gyermekirodalom népszerűsítése, az olvasás megszerettetése élményszerű foglalkozásokkal, a kortárs szerzőkkel való találkozókkal, beszélgetésekkel. Megyénkben a gyermekkönyvhónap immár közel négy évtizedes múltra tekint vissza.

Novembertől decemberig a gyermekekre és fiatalokra fordítva figyelmünket, a kortárs gyermekirodalom képviselőit testközelbe hozva adtunk játékos szépirodalmi és ismeretterjesztő élményt, tapasztalást a pályázati támogatásból illetve önerőből, partnerkapcsolati tőkénk bevonásával megvalósuló rendezvényeken keresztül. Azt tapasztaljuk, hogy a gyermekek és a családok igénylik a közösségi programokon való részvétel lehetőségét. A szülők közül egyre többen fedezik fel a korai olvasásfejlesztésben és a „könyvtárhoz szoktatásban” rejlő lehetőségeket mint a tanulásban, később az életben való boldogulás bárki által hozzáférhető, esélyteremtő eszközét.

PROGRAMFÜZET