
Dátum/Időpont
2025. 10. 06. hétfő
17:00–18:30
Helyszín
Központi könyvtár
Központi könyvtár, Szeged, Dóm tér 1–4.
Új sorozattal folytatódik a filmklub – SZEGED FÁKLYÁI – Bubryák István filmválogatása
KINCSES MÓRA
A Kultúrpalota környékén (Közművelődési Palota a böcsületes neve) másfélszáz éve tömegelnek a tudós elmék. A császári és királyi fenség Ferenc József avatóbeszéde (1883) után Reizner János, majd Tömörkény István, utána pedig a névadó Móra Ferenc, aztán mások után Trogmayer Ottó is vezette az intézményt, de kezdettől ikertestvére volt épületében a Somogyi Könyvtár, melynek a különválás (1984) előtt és után is az igazgatója Tóth Béla volt. E néhány név említése is elég száz év kulturális színvonalának jellemzésére, de ha hozzávesszük azt, hogy ők nem szerettek magukban „tündökölni”, ezért további tudós elméket gyűjtöttek maguk köré, mert jobban telik az idő, ha van, aki érti a szót és még válasza is van a világ dolgaira. Így kezdődött az a nagy – már említett – „tömegelés”, mert ott dolgozott (vagy dolgozik) bizony Csongor Győző, Péter László, Csizmazia György, Apró Ferenc, Bálint Sándor, Lele József, Annus József. De kapcsolatba került velük a Tiszatáj szerkesztősége, Ilia tanár úr, Baka István, vagy a fényképész-krónikás Liebmann Béla is, és nem szeretnék több nevet írni, mert valaki még kimarad és ezzel akaratlanul is sértést követek el. Szóval, ők következnek az új sorozatban, világítsanak, mutassák az utat, amely már több mint száz éve járt út!
Nyitófilmként egy 1979-ben készült filmet vetítünk a Szegedi Stúdió filmjeiből, amely nem csak azért különleges, mert három Móra novellát is feldolgoz, hanem azért is, mert megszólal benne néhány „fáklya”, a már említett Trogmayer Ottó és Tóth Béla mellett Tápai Antal is, a szegedi szobrászok egyik legnagyobbika, a háború előtti évek szinte egyetlene. Kiegészíti őket Földes Anna irodalomtörténész és Fazekas István kiskunfélegyházi múzeumigazgató. Móra szerepében Mentes József (és a kis Mórát játszó Galbicsek Károly), valamint a szigorú tanítót megszemélyesítő Nagy Zoltán látható. Ők meg a színészfáklyák…
Őszinte öröm, hogy vendégként tisztelhetjük Vészits Andreát, Móra Ferenc dédunokáját, unokájának, a „vadembernek” a lányát, forgatókönyvírót, dramaturgot. Sorozatindító bevezetőt dr. Medgyesi Konstantin történész, egyetemi oktató, muzeológus mond.
Kedves nagymamák és nagypapák! Erre a vetítésre nyugodtan elhozhatják iskolás unokáikat. Nem fognak csalódni ők sem. És azok sem, akik még nem látták „élőben”, azaz filmen Móra Ferencet. Egy 1932-es Híradó 90 év után megmutatja a valódi Móra Ferencet.
Vendég: Vészits Andrea, bevezetőt mond Medgyesi Konstantin
Házigazda: Bubryák István
A rendezvény helyszíne az 1. emeleti közösségi tér.
Kategóriák: