Könyvajánló

A hónap könyve, 2017. január

A Schenk-féle „mini emberke” katalógusa

A hónap könyve, 2016. december

Kalandozások a szecesszió varázslatos világában Szabadkán, Szegeden és Zentán

A hónap könyve, 2016. október–november

A Micimackó első kiadása 90 éve, 1926. október 14-én Nagy-Britanniában a Methuen & Co. Ltd. (London) kiadó gondozásában, E. H. Shephard rajzaival jelent meg.

A hónap könyve, 2016. szeptember

„Nekem itt szavam nincs. Nem vagyok tagja a követek házának. De birtokos vagyok; és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.” (Széchenyi István)

A hónap könyve, 2016. augusztus

A mű azt az időszakot tárgyalja, amelynek során Magyarország a Habsburgok dunai monarchiájának része volt, két vagy több részre szabdalva, illetve egységes államként.

A hónap könyve, 2016. június-július

„Ha minden rosszat jóvá akarnál tenni ezen a világon, egy óra alatt kimerülnél. Ez Istenre tartozik.”

A hónap könyve, 2016. május

„Lázár mesemondónak jött a világra. Minden azzá tette: a „rácpácegresi” örökség, a látásmódja, a fantáziája, a beszédmódja. A szeretetről mesélt.” (Komáromi Gabriella)

2016. április

Időrendi sorrendben listázza a filmeket minden adatukkal együtt (eredeti címtől kezdve a film készítőin át a szereplőket feltüntetve), valamint – egy rövid tartalmi leírás után – a film történetéről, előéletéről, a forgatásról, és a filmnek Schwarzenegger pályafutásában betöltött szerepéről ad részletes információt.

2016. március

Márciusban René Descartes élettani munkáját ajánljuk a kedves látogatók figyelmébe. Descartes e kevésbé ismert műve valójában az első, emberi élettannal foglalkozó tudományos szakkönyv. Az itt is nyomon követhető „filozófiai szkepticizmus" számos tudományos eredményéhez vezetett.

2015. november


Ajánlatunk ebben a hónapban a 7. Szegedi Képregényfesztiválhoz kapcsolódik.




Tekintse meg legújabb kölcsönözhető kottáink kínálatát!

2016. január–február

Nagy örömünkre szolgál, hogy 2015 végén több százezer forint értékben gyarapíthattuk idegen nyelvű állományunkat.

2015. december

Leszel a barátom? A világ legtermészetesebb kérdése az óvodában. Hisz kell valaki, aki akkor is figyel ránk, amikor nincs ott anya, nincsenek ott a kedvenc játékok és mások a szabályok, mint otthon. Még szerencse, hogy jó sok gyerek jár oda, akik átsegítenek az elszakadás fájdalmain.

2015. október


Tari Annamária pszichoterapeutaként dolgozik, fő kutatási területe a generációk közti kapcsolat megváltozása az online tér következtében. A szakember számos népszerű könyv szerzője.


2015. szeptember


Az UNESCO, felhívva a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepet játszik a fény az életünkben, 2015-öt a Fény Nemzetközi Évének nyilvánította. Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódva könyvtárunk szeptember hónapban Athanasius Kircher: „Ars Magna Lucis et Umbrae" (A fény és árnyék nagy művészete) című, Amsterdamban megjelent művét választotta a hónap könyvéül, amely az egyik legkorábbi, a fény természetével foglalkozó munka.


2015. augusztus

"Csak az ember mezítelen és csakis ő lehet az."

2015. június-július

Huszonöt novella – huszonöt év, ekkor jelent meg (1989-ben) Tóth Krisztina első kötete, az Őszi kabátlobogás. A Pillanatragasztóból lehetetlen kiemelni a legjobbat, a kötet koherens és egyenletes színvonalú.

2015. május

A keresztény múlt máig meghatározó kulturális és művészettörténeti örökségünk. Művészete alapvetően határozta meg Európa és a nyugati világ kultúráját.

2015. április

A tökmagok, Benő, Minka, Rézi és Palkó egy négy részből álló sorozat apró főszereplői, akik mindenféle kalandba keverednek...

2015. március

„– Semmi baja – mondta az orvos –, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt?
– Én? (...) Semmit. Éltem."
(Szerb Antal)

2015. február

... arra, hogy egy kerek egészet alkotó helytörténeti munka előkerüljön a múlt homályából, nagyon kicsi az esély.

2015. január

A MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata egy remek évkönyvvel jelentkezett 2014. év végén, melynek borítóján az EHF Kupában aratott diadal szegedi ünneplése látható, amikor Vadkerti Attila a magasba emeli a trófeát, és a Dugonics téren összegyűlt 8000-es tömeg éljenzik.

2014. december

A Cerkabella Könyvkiadónál megjelent mesekönyv alkalmas arra, hogy szépséget, nyugalmat és szeretetet varázsoljon a felgyorsult karácsonyi készülődésbe - nemcsak gyermekeknek.

2014. november

Ajánlatunk ebben a hónapban a 6. Szegedi Képregényfesztiválhoz kapcsolódik.

2014. október

A könyv egyedisége, hogy minden alkotás ajánlásához más-más személyiséget kértek fel.

2014. szeptember

Dr. Pollmann Ferenc a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténésze új kötetében a hivatásos katona és hadtörténetíró doberdói Bánlaky (Breit) József munkásságát és nem mindennapi élettörténetét mutatja be a családtól kapott dokumentumok és levéltári kutatások alapján.

2014. augusztus

A közel félszáz kastélyról mesélő könyv felkelti az érdeklődést az elmúlt századok hétköznapjai iránt, így kiváló kedvcsináló akár egy történelmi regény elolvasásához, akár valamelyik környékbeli kastély meglátogatásához.

2014. június–július

Manapság reneszánszukat élik az önsegítő és önfejlesztő könyvek. Az utóbbi években több száz olyan kötet jelent meg, amely a sikeres és boldog élet eléréséhez próbál útmutatást nyújtani.

2014. május

Egy asperger szindrómával élő fiú aprólékos logikáján, naivnak mondható, ugyanakkor magas szintű morálján megszűrve átértékelődik a bizalom, a barátság és az igazság fogalmának jelentése.

2014. április
Rendhagyó életrajz

A tudományos alaposságú munka igazi hiánypótló kötet, amelyet nemcsak Fekete István rajongói forgathatnak örömmel, hanem azok is, akik még csak ismerkednek az író műveivel...

2014. március

Tanulmányok Várkonyi Zoltánról

A tanulmánykötet a 2012 májusában rendezett konferencia anyagát tartalmazza szerkesztett formában.


„A Hely – riportműsor Farkas Erikával, minden hétköznap a 11 órai hírek után" – hangzik el a szignál naponta az MR1-Kossuth Rádió hullámhosszán. 2009 óta töretlen népszerűségnek örvend a műsor, a mérések szerint 450 ezer ember hallgatja.

2014. február

Juhász Gyula hite, hazaszeretete, szerelme

2014. január

Az itt látható kötet az Amerikában megjelent első teljes kiadás, amelynek fordítója William Noah Loew (eredeti nevén Löw Vilmos), Amerikában letelepedett nagytudású ügyvéd....

2013. november–december

Ajánlatunk ebben a hónapban az 5. Szegedi Képregényfesztiválhoz kapcsolódik.

2013. október

Mihail Vasziljevics Lomonoszov (1711. november 19.–1765. április 15.) jelentőset alkotott szinte minden tudományágban – a fizika, a kémia, a csillagászat, a történelem és a nyelvészet terén is. Ő készítette el Oroszország első pontos térképét.

2013. szeptember

A "látszólag monografikus tanulmány" időrendben, azon belül pedig tematikusan építkezik: az őskáosztól (hiszen a fekete minden kezdete, az "eredendő szín") eljut a 21. századig...

2013. július–augusztus

A képregény szóról általában valamilyen szuperhős kalandjai jutnak az eszünkbe. Nos, Marjane Satrapi Persepolisa nem egy hagyományos értelemben vett képregény.

2013. június

A Komfortos mennyország az új évezred egyik legnagyobb amerikai irodalmi bestsellere. Hatalmas sikerének titka a megrázó tartalom, a szokatlan elbeszélői mód és a hipnotikus erejű szöveg.


Kisgyermekes szülőknek ajánlott, gyermekvállalás előtt álló pároknak pedig kötelező olvasmány, hiszen sok hasznos ötletet leshetnek el, természetesen a magyarországi viszonyokra átültetve.

2013. május

Megható vallomás a mechanikus szerkezetek szeretetéről, melyek a világ, az ember működését képezik le, ahol a legapróbb fogaskeréknek is - mint egy apró gesztusnak - óriási a jelentősége.

2013. április

A növények gyűjtése és rendszerezése elválaszthatatlan a botanika történetétől. Alapvetően fontos ugyanis, hogy biztonsággal felismerjük az ehető és az egészséget szolgáló növényeket, de ugyanúgy szükséges az is, hogy hasonló biztonsággal tudjuk azonosítani az emberre vagy a háziállatokra veszélyes "fajokat". (részlet az előszóból)

2013. március

Jacob Grimm nevéről elsősorban meséi juthatnak eszünkbe, amelyeket egy évvel ifjabb testvérével, Wilhelmmel gyűjtött össze. - Mindkét Grimm fivér legismertebb műve a közösen kiadott kétkötetes mesegyűjtemény. A Grimm fivérek munkássága azonban jóval túlmutat a mesék világán.

2013. február

"Abádi Benedekhez való kötődésem onnan ered, hogy közös a szülőhelyünk - Abád > Abádszalók -, s én magam is Szegeden élek, ahol ő prédikátorkodott (1543-1552), és ahol nyoma veszett örökre."


Zelenák István, helytörténész, Tokaj-Hegyalja kiváló ismerője, komoly kutatómunka során próbálta megfejteni, miben is rejlik a tokaji aszú titka.

2013. január

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy 15 éves, fiú akit szülei tanítottak Valleyben, a Yellowstone folyó partján. A fantasy irodalom szerelmeseként úgy dönt, megalkotja saját világát.


E kedves mesekönyv meghitt családi körben önfeledt szórakozást nyújt a család apraja-nagyjának a karácsonyi ünnepek alatt.

2012. december

Az önéletrajzi ihletésű regény az írónő saját gyermekkori élményei alapján készült. A könyv – egy kislány szemén keresztül – megrázó képet fest a sztálini diktatúra hétköznapjairól.

2012. november

NEVETNIFOXAZFIX! – ajánlatunk ebben a hónapban témájában és formájában is a 4. Szegedi Képregényfesztiválhoz kapcsolódik.

2012. október

Szívesen tartott rövid előadásokat a szegedi és a váradi színházakban, klasszikus darabok előtt, valamint kabarék és művészestek színpadán lépett fel. A kávéházi asztaloknál pedig a színészek és színésznők társaságában olyannyira feloldódott, hogy szívesen vállalkozott színészi produkciókra is.

ODR ODR

ODR

A szolgáltatás célja a Somogyi-könyvtár állományában nem található dokumentumok hozzáférhetővé tétele olvasóinknak más könyvtárak gyűjteményéből.
Bővebben

A legtöbben kölcsönözték A legtöbben kölcsönözték

Ajánljuk

A hónap könyve, 2017. január

A Schenk-féle „mini emberke” katalógusa

Szeged - a város folyóirata


Péter László kilencven éves
Közterek üzenete
A szocialista cenzúra packázásai
Sonkodi Rita kiállításáról