Webtartalom-megjelenítő Webtartalom-megjelenítő


Magyar Örökség díjas a Somogyi-könyvtár


Magyar Örökség Díjat kapott a Somogyi-könyvtár. Az elismerésről szóló oklevelet 2015. december 19-én, szombaton Palánkainé Sebők Zsuzsanna, a könyvtár igazgatója vette át Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.

 

 

A díjátadó ünnepségen Szőkefalvi-Nagy Erzsébet főkönyvtáros, az intézmény korábbi igazgatója méltatta a könyvtáralapító Somogyi Károly érdemeit és a bibliotéka értékeit. (A laudáció szövege itt olvasható.)

A bírálóbizottság álláspontját Poprády Géza könyvtáros, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnöke foglalta össze: „A bírálóbizottság Magyar Örökség kitüntető címre tett javaslatot azért, hogy az arra méltó, Somogyi Károly esztergomi kanonok által alapított Somogyi-könyvtár bekerüljön a »Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába«."

A Magyar Örökség Díjat évente négy alkalommal ítélik oda, esetenként hét személy vagy intézmény részesül az elismerésben. A díj alapításának céljáról, az odaítélés szempontjairól szóló internetes oldal előszava Klebelsberg Kunó egykori kultuszminisztert idézi:
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat."

A díjazottak sorában eddig mindössze három könyvtár szerepelt: a budapesti székhelyű Országos Széchényi Könyvtár, a Genfi Magyar Könyvtár és a marosvásárhelyi Teleki Téka. Könyvtárunk méltán büszke a negyedikként kiérdemelt elismerésre.


Könyvtártörténet Könyvtártörténet

Könyvtártörténet

Az  "Alföld fővárosának" szellemi újjáépítését alapozta meg Somogyi Károly (1811-1888) esztergomi kanonok.
 

Tovább...

A gyűjtemény

Vasváry-gyűjtemény

Vasváry Ödön református lelkész, az amerikai magyarság történetének kutatója, 1972. május 16-án Washingtonban kelt adománylevelében szülővárosa könyvtárára hagyta nagyértékű gyűjteményét.

Tovább...

Somogyi Alapítvány Somogyi Alapítvány

Somogyi Alapítvány

 

A Szegedi Somogyi-könyvtárért Közhasznú Alapítvány tevékenysége tudományos, kutatási, kulturális és oktatási célokat szolgál.
 

Tovább...


Képek a könyvtárról