Rendezvény

Múzeumok Könyvtári Éjszakája 2017
2017. június 24. (szombat) 18.00–24.00
Szeged, Dóm tér 1-4.


A könyvtár – egyébként zárt – különgyűjteményeiből válogatott alkalmi kiállításokkal és bemutatókkal várja a látogatókat. A gyermekek 22 óráig játékos foglalkozásokon vehetnek részt a Gyermekkönyvtárban.

19.30-kor stand-up comedy – Hajdú Balázzsal


 

19.30 FŐBEJÁRAT

Stand-up comedy avagy humor a köbön

A jó hangulatért felel: HAJDÚ BALÁZS humorista, a Dumaszínház fellépője

Hajdú Balázs a „szentesi humormaffia” (Balázs mellett Badár Sándor; Kőhalmi Zoltán is Szentesről származik) legfiatalabb tagja. Középiskolai tanulmányait a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban végezte, majd a salgótarjáni Pénzügy és Számviteli Főiskolán szerzett diplomát, de rövid ideig járt a Buddhista Egyetemre is. Gyerekkorában országos harmadik helyezett sakkozó volt, indult világbajnokságon is. Később futballista karrierbe kezdett, tizenöt évesen bekerül a szentesi felnőtt csapatba, megye I. osztályba. Az MTK csapata érdeklődött utána, de egy sérülés miatt abba kellett hagynia a labdarúgást. Az iskola után Budapestre költözött. Dolgozott licenc adminisztrátorként a Magyar Labdarúgó Szövetségnél.
A Dumaszínház társulatába 2007-ben került be, azóta rendszeresen fellép a Comedy Central bemutatja és a Showder Klub című tévéműsorokban, illetve a Rádiókabaréban is.

 


 

18.00–22.00 GYERMEKKÖNYVTÁR

Mesebeli lábbeli

Kinek a cipő, kinek a csizma: lábbelik és viselőik a mesékben

Meglesheted, hol szaggatják szét a királykisasszonyok a cipőjüket, követheted a lábnyomokat, párosíthatsz lábbeliket!

 

18.00–24.00 KIÁLLÍTÁSOK, BEMUTATÓK

 

ALAGSOR

Könyvkötészeti bemutató

„A kötés úgy tartozik a könyvhöz, mint ruha az emberhez.” (Goethe)

Egy játékos kérdőív helyes kitöltése után a látogatók nemcsak a szakma rejtelmeibe nyernek bebocsátást, hanem a könykötő  műhelybe is, ahol egyedi, névre szóló ajándék várja őket!

Amit még tartogat az éjszaka:

papírfestés (színes, kreatív technikákkal mintázott csomagolópapír készítése)
saját, otthonról hozott könyv kisebb hibáinak javítása (pl. 1-2 kiszakadt lap)
tanácsadás a sérült könyvek otthoni javítására
sérült plakátokmásolatok közös helyszíni javítása

 

FÖLDSZINT


„A magyar Gaudí” – 140 éve született Magyar Ede, a szegedi szecesszió építésze

A kiállítás korabeli dokumentumok segítségével idézi fel a századforduló idején alkotó zseniális művész tragikusan rövid életútját. A látogatók megismerhetik szecessziós épületeinek egyedülálló formanyelvét, mely ma is meghatározza Szeged belvárosának hangulatát.
Tárlatvezetés: 20.30 és 22.30

 


Anno 1917

A kiállítás 100 évvel ezelőtti történéseket elevenít fel: hogy élt 1917-ben a világ, mi tartotta izgalomban Magyarországot, milyen hírektől volt hangos a szegedi utca? A fronton zajló események mellett békés pillanatokat is igyekszünk felidézni: a tudomány és technika eredményeit, irodalmi és képzőművészeti alkotások születését.
A tárlaton 100 éves újságok, könyvek, plakátok, fotók és kéziratok vetítik elénk az év eseményeit és szereplőit – kiegészítve könyvtárunk gyűjteményének néhány újabb, a korszakot idéző kötetével.
Tárlatvezetés: 21.00 és 23.00

 

1. EMELET

 

Humor a művészetben – a komédiától az iróniáig

A könyvtár dokumentumaiból válogatott kiállítás több évszázad képzőművészeti alkotásain keresztül mutatja be a humor megjelenési formáit, mint például a komikum, a groteszk vagy a szatíra. Festmények, grafikák, szobrok és metszetek tanúskodnak arról, hogy a humor mindig is jelen volt a művészetekben – talán csak a megjelenési formája és a célja változott az idők során... vagy lehet, hogy még az sem?

 

 

Mindent a stand-up comedyről – a kezdetektől napjainkig

Az angolszász gyökerű stand-up comedy műfaj hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A könyvtári dokumentumok segítségével megismerhetjük a műfaj történetét, azokat a külföldi és hazai népszerű komikusokat, akik vállalták, hogy leggyakrabban kellékek nélkül, közvetlenül a közönséghez szólva adják elő műsorukat.

 

 

„Nevess magyar!” – Borsszem Jankó, Hüvelyk Matyi és társaik

Válogatás a Somogyi-könyvtár politikai vicclapjaiból

Az élclapok hol nagyítót, hol pedig torzító tükröt tartottak olvasóik elé, és kitűnő adalékul szolgáltak az adott kor politikai életének, valamint az átlagember mindennapi problémáinak a humor segítségével történő feldolgozásához.
A kiállítás a magyar élclapirodalom színe-javát mutatja be. Néhány lap még ma is frissnek, élményszerűnek hat, szinte ámulatba ejt aktualitásával.

 

3. EMELET

 

Szegedikumok – életre kelt értékek

A Helyismereti gyűjtemény éjszakai kiállításán a látogatóink a szegedi értéktár olyan egyedülálló különlegességeiről láthatnak dokumentum-válogatást, mint a szegedi papucs, a fűszerpaprika, a napsugaras oromzatú házak, a halászlé vagy a Suhajda édesség.

 

 

 „Szeretettel ajánlom…” – híres magyar írók és költők dedikált könyveiből

A kamarakiállítás a teljesség igénye nélkül ad válogatást a Somogyi-könyvtárban őrzött dedikált alkotásokból. József Attilától és Babits Mihálytól kezdve Faludy Györgyön  keresztül Varró Dánielig sok-sok szerző szignója, pár soros ajánlása látható a most bemutatott könyvekben. Olvassuk el együtt az alkotók üzenetét, műhöz kapcsolódó ajánlását, mely bár a bejegyzés címzettjének szól, kutatónak és kíváncsi olvasónak egyaránt tartogat érdekességet.

 

 

„Egy kiállítás képei”

Válogatás a gyorsírászati gyűjtemény anyagából – a Közművelődési Palotában 110 éve, 1907-ben rendezett nemzetközi gyorsírászati kiállítás emlékére

 

 

„Magyar-Amerika írásban és képben” – ritkaságok a Vasváry-gyűjteményből

Jubileumi kiadványok, fényképek, képeslapokon megörökített emlékművek, bélyegsorozatok, amerikai magyar újságok gazdagon illusztrált emlékalbumai az Újvilágba vándorolt magyarok múltjából, a 19. század végétől a 20. század közepéig

 

 

EMLÉKKÖNYVTÁR – KincsTÁRogató

A több mint 130 éve alapított Somogyi-könyvtár Szeged legrégebbi kulturális intézménye, a bibliotéka muzeális gyűjteménye a Nemzeti Kulturális Örökség része. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a régi könyves állomány történetébe, érdekességeibe, megtekinthetnek néhány, a közelmúltban restaurált könyvet.

Rendezvények

Állatbarátok a könyvtárban
2018. április 20. (péntek) 11 óra;
2018. április 25. (szerda) 11 és 12 óra;
Petőfi-telepi fiókkönyvtár, Szántó Kovács János u. 28.
Ez Király!
2018. április 25. (szerda) 16.30
Hangoskönyvtár, Stefánia 2.
Tinikuckó
2018. április 25. (szerda) 16.30
Északvárosi fiókkönyvtár, Gáspár Zoltán u. 6.

Játékok Játékok

Játékok, pályázatok

  • Színházi - könyvtári játék
  • Könyvkirály
 

Képek a rendezvényekrő‘l