Rendezvény

Fiatal tehetségek Szegeden – Porkoláb Gergő
2019. december 11. (szerda) 17.00
Dóm tér 1–4., alagsori klub

Vendég: Porkoláb Gergő Sófi-ösztöndíjas biológushallgató (SZTE, TTIK)
Házigazda és moderátor: Prof. Dr. Szalay István, a Közéleti Kávéház kuratóriumi elnöke, a Szegedi Tehetséggondozó Tanács tagja

Porkoláb Gergő 1996-ban született Szegeden, 2015-ben érettségizett a Szegedi Tömörkény István Gimnáziumban, 2018-ban biológus alapdiplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen. Hallgatóként az MTA SZBK Biológiai Barrierek Kutatócsoportban végez kutatómunkát Prof. Deli Mária és Dr. Veszelka Szilvia irányítása alatt. 2019-ben elnyerte az SZTE Sófi Alapítvány fődíját biológus mesterképzés kategóriában, ugyanebben az évben II. helyezést ért el a XXXIV. OTDK Biológia szekciójában és az SZTE Tehetségpont Kiválósági Lista ezüst fokozatú tagja lett. A Szegedi Tudós Akadémia Szent-Györgyi Hallgatója, az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjasa, kétszer részesült Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban. Kutatási témája a vér-agy gátat célzó nanorendszerek kifejlesztése agyi gyógyszerbejuttatás céljából. Szabadidejében szeret zenét hallgatni és olvasni.

Dr. Szondi Ildikó ötlete alapján hónapról-hónapra bemutatkoznak az SZTE Sófi Ösztöndíj Alapítvány által támogatott fiatal szegedi tehetségek. A Sófi Alapítvány több mint 21 millió forint ösztöndíjjal és többféle szolgáltatást nyújtva patronálta a tehetségeket az elmúlt 18 évben, akikből egymást segítő, együttműködő közösséget is szervez.

Rendezvények

„Liber iste pertinet...” – mesteremberek, tulajdonosok és olvasók
2020. február 26. (szerda) 16.30
Dóm tér 1–4., 3. emelet
Döme Barbara: Nők a cekkerben
2020. február 26. (szerda) 16.30
Stefánia Fiókkönyvtár-klub, Stefánia 2.
Nyitottan a világra
2020. február 26. (csütörtök) 17.00
Odesszai Fiókkönyvtár, Székely sor 11.

Játékok Játékok

Játékok, pályázatok

  • Könyvkirály
  • Könyvtári – színházi játék
 

Képek a rendezvényekrő‘l