Rendezvény

Csehov: Ványa bácsi – közönségtalálkozó
2017. szeptember 20. (szerda) 16.30
1. emeleti folyóiratolvasó

Közönségtalálkozó a Szegedi Nemzeti Színház 2017. szeptember 29-i bemutatóját megelőzően
Résztvevők: Bodolay Géza rendező, valamint a színmű főbb szereplői
Moderátor: Gortva Tamás, a Radnóti Miklós Gimnázium tanára

120 évvel ezelőtt írta Csehov a Ványa bácsit, egyik kedvenc témájának első érett megfogalmazását. Az emberi lustaság, a gyávaság, a felelőtlenség természetét már a tíz évvel korábbi A manóval elkezdte, és a Ványa bácsiban írta meg tökéle­tesen először. Csehov szorgalmasan kutatta, hogyan tettetik magukat az emberek tudatlannak, naivnak, tehetetlennek, szerencsétlennek, miközben egyszerűen csak lusták, nem veszik a fáradságot, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért, hogy egyáltalán döntést hozzanak. Mindent megtesznek, hogy ne kelljen felnőtté válniuk, inkább hazugságba, önsajnálatba menekülnek.
Csehov drámájának műfaja tragi-bohózat. Együttérzéssel állítja pellengérre a gyarlóságainkat. Minél többet keseregnek gyámolatlan alakjai, mi annál jobban szórakozhatunk. Kíméletlen, gyógyító humorral józanít ki a pusztító hazugságok világából. A Ványa bácsi a magyar színpadok legnépszerűbb Csehov darabjai közé tartozik. A nagyszerű előadások közül is kiemelkedik Horvai István 1970-es rendezése Latinovits Zoltánnal a címszerepben.

Rendezvények

BabaKuckó
2018. január 19. (péntek) 10–11 óra
Agóra Gyermekkuckó, Kálvária sgt. 23.
Író-olvasó talákozó Borbás Edinával
2018. január 19. (péntek) 16 óra
Dorozsmai fiókkönyvtár, Negyvennyolcas u. 12.
Mesés ismerettár
2018. január 19. (péntek) 16.30
Francia utcai fiókkönyvtár, Kossuth Lajos sgt. 69-71.

Játékok Játékok

Játékok, pályázatok

  • Színházi - könyvtári játék
  • Könyvkirály
 

Képek a rendezvényekrő‘l