Rendezvény

Állatbarátok a könyvtárban
2018. április 20. (péntek) 11 óra;
2018. április 25. (szerda) 11 és 12 óra;
Petőfi-telepi fiókkönyvtár, Szántó Kovács János u. 28.

 

Rendhagyó természetismereti foglalkozás kisiskolásoknak az Országos Állatvédelmi Alapítvány és a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete munkatársainak közreműködésével


Országos Állatvédelmi Alapítvány
Az Országos Állatvédelmi Alapítvány 2017 nyarán kezdte meg működését Szegeden és környékén. Célunk a fiatalok megszólítása, a szemléletformálás, a prevenció, az ivartalanítás fontosságának a megismertetése és a nehéz helyzetben élő, állattartó családok segítése és támogatása. Alapítványunknak több olyan programja van, amely segítségével hosszú távon szeretnénk elérni eredményeket az állatvédelem területén. Az ONLINE tanácsadás kezdeményezésünk keretein belül például szeretnénk lehetőséget biztosítani a fiataloknak, hogy a közösségi oldalakon keresztül, azok segítségével feltehessék alapítványunk önkéntesei számára az állattartással kapcsolatos kérdéseiket és észrevételeiket. Az Állati percek c. műsorunk célja pedig az, hogy a rádiós anyagink minél szélesebb körben elhangozzék, ebben országosan 13 rádió van a segítségünkre – itt kéthetente állattartással, aktuális állatvédelmi szabályokkal ismertetjük meg a hallgatókat. Távlati céljaink között szerepel egy modern állatotthon létesítése.

Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete immáron 5 éve működik Hódmezővásárhelyen és környékén. Elsődleges feladata az egyesületnek az állatmentés, de emellett az ivartalanítás fontosságának a hirdetése, a szemléletformálás és a segítői tevékenység erősítése. Több együttműködő szervezettel támogatja az egyesület a nehéz helyzetben élő, állattartó családokat, így segítve egymást a helyi családsegítővel, a vöröskereszttel, az új világ alapítvánnyal. A fiatalok oktatása, szemléletformálása is a feladataink között szerepel.

Rendezvények

Év-kör
2018. május 23. (szerda) 16.30
Rókusi fiókkönyvtár, Vértói út 5.
Tinikuckó
2018. május 23. (szerda) 16.30
Északvárosi fiókkönyvtár, Gáspár Zoltán u. 6.
Magunkról máshogy – előadás
2018. május 23. (szerda) 17 óra
Móra utcai fiókkönyvtár, Móra u. 21.

Játékok Játékok

Játékok, pályázatok

  • Színházi - könyvtári játék
  • Könyvkirály
 

Képek a rendezvényekrő‘l