Rendezvény

Lucanus eposzának 1492-es velencei ősnyomtatványa
2019. március 20. (szerda) 16.30
Dóm tér 1-4., 3. emelet


Könyv és kutatója – a Somogyi-könyvtár szabadegyeteme

Lucanus eposzának 1492-es velencei ősnyomtatványaNagyillés János klasszika-filológus előadása

Nagyillés János (1972) a Szegedi Tudományegyetemen végzett, az ELTÉ-n doktorált, jelenleg az SZTE Klasszika-Filológiai és Neolatin Tanszékének vezetője. Fő kutatási területe a Kr. u. 1. századi epikus költészet. Jelenleg az Antikvitás és Reneszánsz: Források és Recepció Akadémiai Támogatott Kutatócsoport tagjaként ókori, középkori és kora újkori költőnők kutatásával foglalkozik. Doktori értekezését Lucanus Pharsalia című történeti eposzáról írta, számos műfordítása jelent meg önállóan vagy más kötetek részeként.


A Somogyi-könyvtár 2019-ben új programsorozatot indít Könyv és kutatója címmel. Az érdeklődők egyetemi oktatók, professzorok előadásain keresztül ismerhetik meg a bibliotéka régi és ritka könyveit, helyismereti dokumentumait (levelek, kéziratok stb.). Az egyórás program keretében a résztvevők tájékozódhatnak a legfrissebb kutatási eredményekről és megnézhetik a szóban forgó irodalomtörténeti ritkaságokat is.
Szabadegyetemünk tavaszi és őszi félévében a következő előadókat hallgathatják meg: Bíró-Balogh Tamás, Nagyillés János, Sándor Klára, Szilágyi Zsófia, Hansági Ágnes és Szörényi László.

Rendezvények

Szegedi Vakáció a fiókkönyvtárakban 2019
2019. június 17-től július 26-ig
A Somogyi-könyvtár fiókkönyvtáraiban
D&D szerepjáték
2019. június 17. (hétfő) 14-18 óra
Stefánia Fiókkönyvtár-klub, Stefánia 2.
Kabala-kalamajka!
2019. május 11-től június 17-ig
Szeged, Dóm tér 1-4., Gyermekkönyvtár

Játékok Játékok

Játékok, pályázatok

  • Könyvkirály
  • Találkozzunk mindennap a Kuckóban!
  • Könyvhódító Vetítő
 

Képek a rendezvényekrő‘l