Könyvajánló

Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában
A hónap könyve, 2019. március

A Móra Ferenc Múzeum kiállításának vezetője

A Móra Ferenc Múzeum Pompeji-kiállítása (Pompeji – Élet és halál a Vezúv árnyékában) 2016 nyarán, a Múzeumok Éjszakáján nyílt meg. A kiállítás nagyon sikeres volt (2016 decemberéig több, mint 80 ezren látták), és a múzeum egy színes kiadvánnyal is kedveskedett az érdeklődőknek: kiállításvezetőt (bővebb szöveges ismertetővel ellátott kiállítási katalógust) is kiadtak.

A kiadvány első részében a város élete és története, a házak és a képzőművészeti alkotások kerülnek bemutatásra a történelmi eseményekkel együtt. Az érdekes történeti áttekintés után a vulkánkitörés közvetlen előzményeit, majd magát a katasztrófát írja le a kötet, ezt követően azt a képet tárja fel, ami a katasztrófa után több, mint 600 évvel megkezdett ásatásokon a tudósokat fogadta. A tragédiában konzerválódott állapotok nem csupán a házaknak (és az utcáknak, illetve magának a városnak) a szerkezetét mutatják meg, de következtetni engednek a mindennapi élet szokásaira is. Az ásatások során talált műtárgyakról és falfestményekről, valamint a város lakóinak rekonstruált mindennapjairól szól a következő rész. Hogyan végeztek termelőtevékenységet az első század Rómájában? Hogyan és hol töltötték szabad idejüket? Hasonló kérdésekre kaphatunk választ a kötet olvasásakor. A bevezető szöveg után következik a kiállítás ezen részének katalógusa: a Pompejiből és Herculaneumból származó kiállított tárgyak képpel és rövid leírással ellátott felsorolása.

A Pompeji városáról szóló részt a római kori magyar területek történetének rövid összefoglalója követi „Pannónia születése és fejlődése Pompeji utolsó évszázadában” címmel. A kiállított leleteknek megfelelő történeti áttekintés után a pannon hadseregről és annak fegyverzetéről olvashatunk (a témához kapcsolódó kiállított tárgyakról készült fotókkal illusztrálva), majd az első városokról, a Rómához kötődő kereskedelmi kapcsolatokról, valamint a helyi iparról (itt is dísztárgyak, szobrok, edények, pénzérmék fotói kísérik a szöveget). Ebben a részben is szó esik a szórakozásról: a korabeli viseletek, az ékszerek és a testápolás részletezésén túl az amfiteátrumok nyújtotta lehetőségekről, valamint a művészetekről is szó esik, csakúgy, mint – az előző, római részhez hasonlóan – a lakáskultúráról és a hiedelemről is, a feltárt kultusztárgyak kapcsán (összehasonlítva a Pompejiben látottakkal). Ezt a részt is a Pannóniában talált katalogizált és kiállított tárgyak részletes listája zárja. A kötet végén egy angol nyelvű összefoglalót is talál az olvasó.

Az olvasást az első fejezet (a Pompejiről szóló rész) végén található görög-latin szószedet segíti, aki pedig további kutatást szeretne folytatni a témában, bő, minden érintett témára kiterjedő irodalomlistát talál. A kötet tehát nem csupán minden idők egyik legsikeresebb szegedi kiállításán vezet végig (újra), hanem azon túl is ad további információt a történelem, kultúrtörténet és a régészet iránt érdeklődőknek.

Rendezvények

Szegedi Vakáció a fiókkönyvtárakban 2019
2019. június 17-től július 26-ig
A Somogyi-könyvtár fiókkönyvtáraiban
Szegedi Vakáció az Agóra Gyermekkuckóban 2019
2019. július 1-től 26-ig
Agóra Gyermekkuckó, Szeged, Kálvária sgt. 23.
Nyári Deutsch-klub
2019. július
Odesszai Fiókkönyvtár, Székely sor 11.

Játékok Játékok

Játékok, pályázatok

  • Könyvkirály
  • Találkozzunk mindennap a Kuckóban!
  • Könyvhódító Vetítő
 

Képek a rendezvényekrő‘l