Gyermekkönyvhónap 2015

A gyermekek és a családok igénylik a közösségi programokon való részvétel lehetőségét. A szülők közül egyre többen fedezik fel a korai olvasásfejlesztésben és a „könyvtárhoz szoktatásban” rejlő lehetőségeket, mint a tanulásban, később az életben való boldogulás bárki által hozzáférhető, esélyteremtő eszközét. Novembertől decemberig a gyermekekre és fiatalokra fordítva figyelmünket, a kortárs gyermekirodalom képviselőit testközelbe hozva adtunk játékos szépirodalmi és ismeretterjesztő élményt, tapasztalást a pályázati támogatásból illetve önerőből, partnerkapcsolati tőkénk bevonásával megvalósuló rendezvényeken keresztül.

PROGRAMFÜZET

SZAKMAI BESZÁMOLÓ