Van egyszer egy könyv.
A címe Volt egyszer egy
Takaros, tetszetős, csodaszép. Egyszerűen van, és oda kell rá figyelni. Semmi flikk-flakk, csillogás, villogás. Ránk mosolyog, s ha kezünkbe vesszük, már mi is mosolyogva kutatjuk titkát. Amikor kinyitjuk, körülölel varázslatos világa, lelkünk összegömbölyödik, és önfeledten lebeg, kacag. 

19 mese van benne. 19 rövid mese, két oldal jut mindegyikre. Semmi különösről nem szólnak, csak a körülöttünk lévő világról, egyszerű hétköznapi tárgyakról: nyárról, almafáról, békáról, alagútról, autóról, pocsolyáról, ködről, kőről… és máris más szemmel látjuk ezeket a megszokott dolgokat.
Olvashatunk a nyárról, mely egy vonatablakból „integetett, csak úgy bele a világba, mire piroskodni kezdtek a cseresznyék, majd intett még, s fagyni kezdtek a fagylaltok, aztán még, mire a pipacs szétrázta piros hajait.” Az almafáról, melynek almái „kacagtak és himbálóztak boldogan, gömbölyöket énekelve.”. Vagy a kőről, amely párnának mondta magát, ezért „minden este felpaskolta tömör, száraz hasát, és várta a lefeküdni vágyókat”. Megtudjuk, miről álmodik a tej, mire vágyik az alagút, mit árul a hideg, milyen, amikor a csend énekel, hol lakik a sötétség, mit süt a kemence, amire manapság már nincs szükség, megérintheti-e egymást a föld és az ég. És lenyugszunk. És csodaszép a világ, még az egyszerű dolgok is.
Ezeket a lírai szép meséket nyelvezete teszi különössé, nincs felesleges mondat, szó, tömör, rövid, de kerek történet mind. Minden érzékszervünket megragadják, a legapróbb neszekre is felfigyelhetünk.

Vannak egyszer a képek.
Gyönyörű, varázslatos képek. Szulyovszky Szilvia alkotásai tökéletesen illeszkednek a mesékhez, átkarolják azokat, és tovább viszik a történeteket. A Pagony Kiadó Aranyvackor pályázata révén jött létre ez a szerencsés találkozás író és illusztrátor között, ők nyerték el az első díjat.